Olvasom, hogy őszre elbontják a Puskást. A helyén új, korszerű stadion épül, amely az államé lesz.
Kérdeném: minek? A stadion olyan, mint a templom, vagy inkább, mint a szentély. Akkor indokolt a létesítése, ha országra-világra szóló sportprodukcióknak adhat otthont. Magyar viszonylatban ilyesmi még a láthatáron sincs. A hazai focibajnokság belefullad az érdektelenség és a bundagyanú kusza egyvelegébe, úgyhogy ezeket a meccseket nyugodtan lejátszhatnák akár libalegelőn is.De lehet, hogy akik stadionról álmodnak, nem is a fociban gondolkodnak, hanem valami másban. Ha a focit reálisan és nem a nemzeti mítoszunk egyik kívánatos, de minden gyakorlati alapot nélkülöző elemeként tartanák nyilván, egy kis adag paraszti józan ésszel is beláthatnák, hogy a foci nem attól lesz naggyá, ha nagy stadionokat építünk, hanem fordítva: a nagy foci hozza magával a nagy stadiont.
A Puskást tehát elbontják, és lesz helyette – közpénzből – egy minden bizonnyal pofás, korszerű létesítmény, ami az év nagy részében funkciótalanul, azaz üresen fog állni. Nem hinném ugyanis, hogy megint divatba hoznák a kedvéért a dupla rangadókat, vagy ha mégis, alig hihető, hogy több ezer ember ráhelyezné a kedvükért a méltóságos fenekét a majdani, méltóságos ülőkékre.
A baj az, hogy a magyar foci úgy, ahogy van, menthetetlen, és ez már így is marad. Minden bizonnyal lesznek még fellángolások, és megeshet az is, hogy valamelyik bajnokcsapatunk véletlenül bejut a BL-be pofozó masinának, ám emiatt akár egyetlen stadiont építeni is fölösleges luxus.
Ha rajtam állna, a Puskást a jelenlegi állapotában műemléknek nyilvánítanám és emlékparkot hoznék benne létre. Azoknak a régi nagyságoknak a szobrait, relikviáit állítanám itt ki, akiknek kvalitásait nemcsak itthon, hanem külföldön is elismerték a maguk idejében, és akikre mindig érdemes lesz visszaemlékeznünk. De ha történetesen arról van szó, hogy azt a pénzt, amelyet az állam bácsi a stadionépítésre szánt, hamarjában nem tudják másra elkölteni, adnék egy tippet. Sokkal érdemesebb lenne például minden létező téren és csücsökben kosárlabda palánkokat elhelyezni, mert ez az a sport, amit akárhányan lehet játszani. Aki például egyedül van, fog egy labdát és lemegy a térre dobálni egy kicsit. A hajdan volt Jugoszlávia azért lehetett világbajnok ebben a sportágban, mert annyi volt benne a kosárlabdapálya, mint a nyű. Emlékszem, hogy Újvidéken, a lakótelepi pályákon olyan színvonalú spontán meccsek zajlottak, hogy egyszerűen muszáj volt őket végignézni.
Nálunk is hasonló elszántságra vagy ha úgy tetszik, bátorságra lenne szükség. Budapesten még mindig rengeteg a foghíj-telek, ezekre nem csillogó, de üresen kongó irodaházakat kéne emelni, hanem teret adni a kosárlabdának. A többi menne magától.
A fentiekből talán az jön ki, hogy fociellenes, reakciós, begyöpesett, mi több nemzetellenes csökevény vagyok. Ez nem igaz, imádom a jó focit, de látom, hogy magyar viszonylatban az ilyesmit erőltetni nemcsak nyögvenyelős, hanem értelmetlen. Nálunk akkor lenne nívós a futball, ha extra adókból nagy, nemzetközi sztárokat szerződtetnénk a klubjainkba, de ezt vajon ki vállalná fel? Én nem, az biztos. Jöjjön inkább a kosárlabda és egy valóban új, teljes fordulatot hozó szemléletváltás. Vagy merjünk álmodozni, ahogy eddig.
Ehhez képest arról szólnak a hírek, hogy ebből a gyilkos baktériumokat fröcskölő cuccból mihozzánk is eljuthatott néhány darab. A tanulság innentől kétirányú: egyrészt biztossá vált, hogy a magyar uborka életrevalóságáról szőtt nemzeti mítoszunk nem több humbugnál - ha már ebből a zöldségféléből is behozatalra szorulunk - , másrészt, ha a hivatalos tájékoztatás elenyésző mennyiséget emleget, akkor annyi van belőle, mint a tenger..jpg)
A dolog innentől egészen egyértelmű: a szexuális befolyásoltságot a futballzseni csakis és kizárólag doppingolási célokra használta fel. Ha tehát ezzel rukkolna ki a nyilvánosság elé, részben letompítaná az ügy brutális élét, részben új fejezetet nyithatna az ajzószerek elleni küzdelemben. Egyébként pedig nagyon sajnálom szegény Giggst, mert egészen idáig ő volt a sportoló eszményképem. Szigorú nézésű, de talpig korrekt családapa, aki nemcsak a pályán lát tisztán, hanem a magánéletében is. Erre föl itt van ez a szaftos botrány.
De az is megeshet, hogy csak én vagyok tájékozatlan és a lélektúlsúlyosság éppen úgy mételyezi a társadalmunkat, ahogy a testi. Ki tudja, mi van abban a bizonyos szépségszalonban, amelynek kirakatüvegén a számomra röhejes testfogyasztás feliratot észrevettem? Titkos lélekfogyasztó kúrák is zajlanak? Fogalmam sincs, miféle vetülete lehet az ilyesminek, de ha valaki úgy érzi, aggasztó módon nagyvonalúvá deformálódott a magatartása, jobb, ha tesz egy próbát, és bejelentkezik egy rapid léleksoványításra.
Ha igazuk van a szekta jövőlátóinak – márpedig miért ne lenne igazuk? – még van cirka két és fél napunk. Mit lehet ennyi idő alatt kezdeni, egyáltalán, mibe érdemes belefogni? Gyaníthatóan semmibe, vagy legalábbis nem olyan volumenű vállalkozásokba, mint amilyen a házépítés vagy a nagykabátvásárlás (csak azért nem írtam százas csomagolású papír zsebkendőt, mert éppen meg vagyok fázva).