A kávézacc szlogenje

Az itt olvasható írásokat kávé mellé, gondolatébresztőnek szántam. Egyaránt alkalmasak lehetnek pár perces munkahelyi lazításra, stikában végzett iskolai netezésre vagy mackónadrágos, papucsos otthoni kikapcsolódásra. Mindezt szem előtt tartva igyekeztem olyan témákat találni, amelyek megfelelnek a kávéivás különlegesen elmélyült hangulatának, ezért csak azt írtam le, ami eszembe jutott.

Naptár

június 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Friss topikok

  • Quirke Swes: Ui.: valószínű ha én írnék ilyen dolgokat, amiket a megoldókulcs felsorakoztat tanár úr egy szép h... (2013.03.05. 07:17) Éretlenségi tétel
  • Intizar: Nem sikerült megtalálnom sem a német sem a nemzetközi sajtóban annak nyomát, hogy Müller "nyilváno... (2012.11.25. 23:34) Herta Müller megmutatja
  • mistér: Kár érte, hogy a wc zárva van. (2011.10.16. 20:10) Avé Cézár Vavan
  • IGe: A Szórakoztató Valláskritika oldalon megosztottuk www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika (2011.10.04. 19:30) Képszámlálás
  • dezintegra: Ez mekkora volt :) Egyik legjobb, amit itt olvastam. (2011.07.19. 22:05) A férfiak látása

Majoros Sándor jegyzetei

2011.05.16. 09:48 Regénytár

Edzőváltás magyar módra

Nagyon sok sikert kívánok a Videoton játékosainak, szárnyaljanak, amilyen magasra csak tudnak. Nem ők tehetnek arról, hogy ehhez a jókívánsághoz csatlakozik egy „de” is. Egy furcsa, ám magyar környezetben egyáltalán nem ritkaságszámba menő jelenség utánérzése motoszkál bennem. Arról a specialitásunkról van szó, hogy a siker kovácsát abban a pillanatban, ahogy a csapat a bajnoki címet begyűjti, rögtön lapátra szoktuk helyezni.

A mór megtette a kötelességét, a mór mehet - ha jól tudom, ezt a szlogent egy Shakespeare nevű ipse találta ki, tehát az ilyesmi a ködös Albionban sem lehet ritkaság. Arra azért nem mernék fogadni, hogy egy bajnokságot nyert focicsapat edzőjét hálából és köszönetképpen azonnal kihajítják - mint a Viditől Mezey Györgyöt -, bár erre náluk is biztosan akadt példa. Azt azért nem tudom, mi lett volna a Manchester United sorsa, ha a klubvezetés ezt a lépést 1993-ban, rögtön Alex Ferguson első bajnoki címének bezsebelésével meglépi, de hogy sok minden másként alakul, ahhoz aligha férhet kétség.
 
Biztosan én is másként fecsegnék erről a dologról, ha dúsgazdag fociklub tulajdonos lennék, és az edző folyvást ott pampogna a fülembe, hogy ezt kéne, meg azt kéne, de így, kívülállóként csak az ősi magyar átkot vélem fölfedezni az egészben. Mi, szittya magyarok arról ismerszünk meg a világ előtt, hogy irigyek vagyunk önmagunk sikereire. Az irodalmi életben ez a jelenség a terraformálás intenzitásával van jelen, ezt tapasztalatból tudom, de úgy tűnik, ez a sportban sincs másként. 
 
Létezik egy régi, agyonkoptatott mondás, hogy azon a csapaton, amelyik nyerésben van, nem tanácsos változtatni.  Érzésem szerint a Videoton nem ilyen gárda. Csak egy hajszálon múlott az is, hogy bajnokok lettek, mert ha az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésükön a Kaposvár berámolja nekik a meccs elején azt az ordító ziccert, most lehet, hogy a Paks a bajnok. Talán ekkor Mezey György is maradhatott volna, vagy ha mindenáron mennie kellett, nem egy félig abszurd, félig misztikus magyarázattal küldik el. Csakhogy a fociban nincs „ha”, legfeljebb a már emlegetett „de”. Mezeyről mindenki tudja, hogy ő volt az utolsó olyan szövetségi kapitányunk, aki kivitte a vébére a magyar válogatottat, és bár az a kaland eléggé dicstelenül végződött, neki köszönhető, hogy egy rövid ideig még ott lébecolhattunk a legjobbak között.
 
Még egyszer mondom, a Vidinek rengeteg sikert kívánok, és Mezey Györgynek úgyszintén, de azt hiszem, övé lesz a könnyebbik út, mert a bajnokcsapatnak mostantól azért kell rettegnie, nehogy nagyobbat égjen a kelleténél, és nehogy úgy bukjon el a BL-selejtezőn, ahogy egy önkéntesekből verbuválódott gárda az elitkatonasággal szemben. Mert valljuk be, ilyenek momentán a magyar és a külföldi labdarúgás között kialakult erőviszonyok. Nagyon örülnék, ha a Videoton új edzője rám cáfolna ebben, és ősszel szégyenkeznem kéne emiatt az írásom miatt. Ennyit bevállalok a magyar labdarúgásért, üsse meg a kő!
 

www.regenytar.hu

Szólj hozzá!

2011.05.13. 09:43 Regénytár

Mindennapi halálunkat…

Bármilyen hihetetlen, Magyarországon máma egy sima torokgyulladásban is meg lehet halni. Egy 28 éves fiatalember ugyanis erre a sorsra jutott, éspedig 3 nap leforgása alatt. Ha történetesen a Hortobágy közepén lakott volna egy viskóban, ahonnét gyalog kellett volna elvergődnie a legközelebbi orvosi rendelőig, talán még megértem ez a dolgot, de akkor sem túlságosan. Nem vagyunk olyan hatalmas ország, hogy egy napi gyalogjárással ne érnénk el benne a civilizációt, bárhonnét is kelnénk útra.

Ez a fiatalember – állítólag – három kórházat is megjárt, de nemhogy javult volna az állapota, hanem egyre rosszabbodott. Nekem azért feltűnt az a momentum, hogy egy helyről azért nem tudott átmenni a másik helyre, mert nem adtak neki mentőt, a kísérőjének pedig nem volt kocsija. Emiatt a beteg két napot töltött el otthon a javulásban reménykedve. A történetnek ez a pontja számomra azért is homályos, mert ha ne adj’ isten, én kerülnék ilyen helyzetbe, azonnal fognék egy taxit és úgy átvittem magam abba a másik, ügyeletes kórházba, mint a pinty. Még az sem akadályozna meg, ha nem volna pénzem, mert akkor meg kiállnék az út közepére, és bíznék abban, hogy megszán valamelyik arra furikázó jótét lélek.
 
A helyzet riasztó valósága ettől függetlenül is tény. Nem az a baj, hogy orvosi műhibák következtében bármelyik pillanatban elhalálozhatunk a magyar egészségügy áldozati oltárán, hanem, hogy ilyen semmiségek miatt is, mint amilyen egy torokgyulladás. Ötven, de inkább száz évvel ezelőtt az ilyesmit még torokgyíknak hívták, és a rettegett kórságok listáján igen előkelő helyet foglalt el, de ma, amikor térdig, vagy inkább combözépig gázolunk a digitális forradalom hulladékaiban, azt hihetnénk, ennél azért komolyabb gondokkal is meg tudunk birkózni.
 
Csodálkozásom legfőbb tárgyát azok az orvosok képezik, akik ezt az esetet úgymond megvizsgálták. Nem igazán értem, miként lehet félrediagnosztizálni azt az állapotot, amikor az ember torka úgy be van dagadva, hogy nem kap levegőt. Merem állítani, hogy egy olyan tévénéző, aki rendszeresen követi a Vészhelyzet fejleményeit, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is kapásból vágta volna a megoldást. Egy kis paraszti józan ésszel, meg némi vészhelyzetes visszatekintéssel ugyanis az lett volna a legüdvösebb, ha ezt a szerencsétlen beteget bent tartják valamelyik kórházban, és olyan intenzív kezelésnek vetik alá, amilyen Hippokratész nagykönyvében meg van írva.
 
A végkövetkeztetésem, de inkább a nagy fölfedezésem ebből az egészből az, hogy a tavalyi nagy rendszerváltás és nemzetmentő együttműködés leple alatt az egészségüggyel nem történt semmi érdemleges. Én legalábbis nem hallottam volna, hogy azt a kilátástalanságot, amit az utóbbi huszonvalahány évben sikerült felhalmozni valami hatékony intézkedéssel, vagy nyalkán odavetett törvénnyel hígítani igyekeznének. De az is lehet, hogy az egészségügy tehet minderről, mert rosszul menedzseli önmagát. Nem az kell ide, hogy a honatyák ésszerű intézkedések garmadájával rukkoljanak elő, hanem egy jó nagy, országot megingató botrány. Például bulvárilag ki kéne hozni azt, hogy a proszektúrán keletkezett emberi maradékokból már jó ideje szappant főznek maszekban. Erre az ökörségre, ha elég hihetőn tálalná a média, talán a törvényhozás is fölkapná a fejét, és kénytelenségből meghozna néhány fontos reformintézkedést.  Már ha tudna, mert erre azért nem mernék mérget venni.

 

www.regenytar.hu

1 komment

2011.05.09. 11:17 Regénytár

Törvény örvény

Kár, hogy magánemberek nem nyújthatnak be törvényjavaslatokat a Tiszteltháznak, mert nekem lenne egy-két megszívlelendő ötletem. Az első és legfontosabb a börtönviseltséghez kötődik. Bevezetném, hogy a rácsos intézményt nem lehetne elhagyni érettségi bizonyítvány nélkül.  Függetlenül attól, hogy a jóembert miért és mennyi időre csukták be, csak akkor szabadulhatna, ha a folyó évben esedékes érettségi vizsgák anyagából átmenő osztályzatot kapna.

A lebonyolítás módja csupán technikai kérdés, és azt hiszem, azzal se csorbulnának az elítéltek emberi jogai, ha a szükség hozta kényszer a tanulás mezejére térítené őket. Ha pedig valaki annyira hülye lenne, hogy nem volna képes kettesre lepasszolni a kötelezőt, ott mumifikálódna meg, ahol van. Ezzel a dologgal részint kiváltható lenne az a vákuum, ami a böriben végzett kötelező munkaterápia megszűnése után keletkezett. A fogva tartottak részére biztosítani kéne az olvasásra, tanulásra, jegyzetelésre fordítható idő elkülönítését, ami egyébként adná magát, hiszen a büntetés- végrehajtás területén annyi az idő, mint a pelyva.
 
Egy kis trükközéssel még inspirálni is lehetne a rabokat a könyvneműek intenzívebb fogyasztására, például azzal, hogy csak annyi időt lehetne a konditeremben tölteni, amennyit a könyvtárban, olvasással. E módon a testi és a szellemi kigyúrtság egymással komplementer párban fejlődhetne, közelibbé és egyszerűbbé téve magát a végcélt, a leérettségizést.
 
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy ezekben a napokban zajlik az érettségi idekint, és bár nagyon sokan cidriznek ettől is, a diákok az ősi civilizációs normatívák és beidegződések együtthatásaként annak rendje-módja szerint mindnyájan le fognak érettségizni és gyorsan elfelejtik az egész cécót.  De ha a börtönből megvalósuló kiszabadulásnak ez volna az egyedüli és kizárólagos feltétele, idővel talán még az is megtörténne, hogy azok a személyek, akik potenciálisan a bűn útjára kívánnak lépni, már jó előre bebiztosítanák magukat ez ellen a kényelmetlenség ellen, vagyis úgy kezdenének el balhézni, hogy annak előtte gondosan leérettségiznek.
 
Tovább folytatva ezt a logikus gondolatmenetet, még az sem kizárt, hogy a bűnözők egy jelentékeny csoportja az érettségi felé vivő úton rádöbbenne, ez a papír alkalmasint akár a boldogulás záloga is lehet számukra, ezért nem is kezdenének el lopni, csalni vagy betörni. Ideális esetben még az is bekövetkezhetne, hogy ez a törvény, csupán a kihirdetésének elementáris és mágikus erejével olyan szintű észhez térést indukálna, hogy a bűn egyszerűen megszűnne tőle létezni. A börtönök lassan, de biztosan átvedlenének tanintézetekké, amelyekből kikerülvén az egykor volt hallgatók ugyanazzal a jóleső kérkedéssel emlegetnék fel a kötődéseiket, ahogy manapság az elitgimnázium maturánsai.  Te hol érettségiztél? – kérdezné egyik kitetovált nehézfiú a másikat. Én, kérlek, a Gyorskocsi Utcai Vizsgálati Fogház és Gimnázium rendes tagozatán – hangzana a válasz.
 
Nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen, aki az ötletadás szintjén puszta kézzel bele mernék markolni a törvényhozásba viperafészkébe, ezért felettébb ildomos lenne, ha a jogászszakma belátná, hogy egészen idáig egyfajta törvény örvényben pörögve végezte ezt az egyébként tiszteletre méltó tevékenységet, amelynek igazi értelmét és életrevalóságát az adná meg, ha tág teret biztosítanának az életszerű, gyakorlati tapasztalatokon alapuló közmeglátásoknak. A világ sorsa sokszor ilyen kicsinységeken múlik.
 

www.regenytar.hu

 

Szólj hozzá!

2011.05.03. 11:18 Regénytár

Szépség és szörnyetegség

Kissé restellem, hogy egészen idáig visszatartottam azt a fontos információt, mely szerint a madarak világában a szépség erősen összefügg az intelligenciával. Konkrétan a csízről van szó, mert a velük végzett magvas kísérletek kimutatták, hogy amelyik példány szebb, az rátermettebben viselkedik az etetőnél.

Annak ellenére, hogy élő csízt még sohasem láttam, ebből a felismerésből arra következtetek, valami mélységesen általános, minden földi és nem földi létformára egyaránt kiterjedő felfedezésről van szó. A természet világában, minden összefügg mindennel, tehát ha a szép csíz intelligensebb a csúnya csíznél, akkor ez ránk, emberekre is érvényes. A baj azzal van, hogy ezt senki sem meri kimondani, mert a világot olyan mértékben uralják és irányítják a csúf emberek, hogy az borzasztó. És aki egészen idáig kételkedett abban, hogy a szépség meg az okosság összefügg, nézze csak meg, hogy ezek a nagyszámú, felettébb csúnya emberek miként dirigálnak, és miféle intézkedéseket hoznak, máris be fogja látni: igazam van.
 
Végső ideje lenne hát rendet tenni a fejekben és kijelenteni, hogy a szépeket lenéző, lekicsinylő és kigúnyoló magatartásformákat ez idáig kizárólag a rosszindulat szülte. A csízek kristálytiszta, természetközeli világában nincsenek sem hátsó szándékok, sem rejtett gazdasági érdekek, amelyek következtében a csúnyaság felemelkedhet, és árnyéka alá rejtheti az eredendő szépséget, ezért róluk kéne példát vennünk. Nagyon sajnálom, hogy nincs egyetlenegy csíz ismerősöm sem, mert biztosan gyakorlati példákkal is alátámasztaná ezt az egyébként magától értetődő felvetésemet.
 
Továbbmenve ezen a gondolaton, és megkeresve ennek az ügymenetnek a magyarázatát,  a szépség kapcsán valami olyasmiről lehet szó, mint amilyen az ambalázs a modern, fogyasztói társadalomban. Tény, hogy a mai világban az örök élet elixírjét sem lehetne eladni megfelelő csomagolás nélkül, és az is köztudott, hogy minél értékesebb az áru, annál csinosabb a köré kerekített csomagolás. A természet világában szinte biztos, hogy a csomagolás szerepét a szépség tölti be, ebbe a göngyölegbe burkolva mutatja meg magát a lélek, ha tehát ez a dolog hiányzik, akkor nemes egyszerűséggel szörnyetegségről van szó. Aki kételkedik ebben, nézze meg, miként festenek a világban szanaszét futkározó diktátorok. Egy felületes pillantás is elég annak megítéléséhez, hogy köszönő viszonyban sincsenek sem a szépséggel, sem az intelligenciával.
 
A csízeknek tehát igazuk van, de kár lenne beérni ennyivel, és továbbhaladni az emberiségnek ezen a csúnyaságra és szörnyetegségre felesküdött útján. A baj csupán az, hogy mi ezt a még nem is létező szemléletváltást sem tudjuk elképzelni tetemes ráfordítás nélkül. Ha tehát valaki, akire hallgatunk, kimondaná, hogy az szépség meg az ész egyenes arányban állnak egymással, még többet áldoznánk kenceficékre és csicsás holmikra, mint eddig, és ezzel megint csak a csúnya emberek álalt dirigált szépségipar járna jól, mi pedig ott maradnánk, ahol mindig is voltunk. Talán mégis jobb lesz ezt az egész szépség dolgot meghagyni a csízeknek.

 

www.regenytar.hu

Szólj hozzá!

2011.04.27. 08:58 Regénytár

A Terminátor és az ördög

Kaptam egy sárga csekket a gázművektől, amelyen összegként egyetlenegy forint árválkodott. Azt hittem, nem jól látok, de másodszori és harmadszori megnézésre sem változott a helyzet. A gázművek ezt a brutális pénzmennyiséget követeli tőlem, mégpedig záros határidőn belül.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A normális állampolgári reakció erre az, hogy az ember röhögcsél egy kicsit, mert ezt a tömény irracionalitást ép ésszel csak humorként lehet értelmezni, de ez a tüneti stádium gyorsan elmúlik, és átadja helyét az egyre sűrűbbé, marcangolóbbá váló aggodalomnak. Ha egymillió forint állna a csekken, azonnal tudnám, hogy ez csak tévedés lehet, de az egy forint, a maga megfoghatatlanságában nem lehet más, mint az ördög mesterkedése.
 
Halványan emlékszem, hogy mintha már hallottam volna ilyesmiről, de annak a történetnek katasztrofális befejezése volt. A fazon, aki az egyforintos csekket kapta, nem foglalkozott vele, ám a tartozás egyik jogszabályról a másikra kapaszkodva végül olyan irdatlan méreteket öltött, hogy házfoglalás lett a vége.
 
Én nem szeretnék ebbe a hibába esni, ezért nagyon komolyan veszem az egészet. Annyira azért nem, hogy szaladjak befizetni ezt a redves egy forintot – nem is tudnám megtenni, mert a postán a tízesből képtelenek lennének kilencet visszaadni –, de legalább eltűnődöm, mi állhat a jelenség hátterében.
 
Mivel a csekket rejtő borítékot hajszálpontosan 2011. április 22-én, a Skynet öntudatra ébredésének napján hozta meg számomra a posta, nem lehet kétséges, hogy a gépek lázadásának első fázisa lépett életbe. Ember ugyanis ilyesmit nem cselekedhet. Ha valódi, hús-vér könyvelő előtt bukkant volna fel ez az egy forint, azonnal félreteszi talonba, hogy majd hozzácsapja a jövő havi gáz átalánydíjamhoz.  De mert ez az egész a gép vörösen pislákoló macskaszeme előtt történt, az egy forint végigbukdácsolt az egész rendszeren, és egy elegáns sárga csekken materializálódott.
 
Én pedig a 22-es csapdájába kerültem. Azt már ecseteltem, miféle pszichikai nyomást gerjesztek önmagam iránt, ha úgy döntök, nem fizetem be. Ha viszont befizetem, ezt csakis banki átutalással végezhetem el, ami maga után von százvalahány forint kezelési illetéket, tehát durván százszoros veszteséget generálok önmagamnak. Ebből is látszik, hogy a gépeknek valami egészen aljas, szinte már ördögi mesterkedésével állunk szemben. Minden további nélkül el tudom képzelni például a világvégét olyan formában is, hogy a rendszer egyik pillanatról a másikra elkezdi ontani magából ezeket az egyforintos befizetési felszólításokat. A káosz leírhatatlan lenne, mert az emberek részint tudathasadásos állapotba kerülnének, részint a sok-sok kezelési illeték következtében ezeknek az egy forintoknak az ürügyén villámsebesen megszabadulnának a spórolt pénzüktől.
 
Nem is értem, hogy ez a dolog eddig miért nem jutott eszébe valamelyik energiaszolgáltatónak, vagy az adóhivatalnak, és miért kellett megvárni, hogy a gépek öntudatra ébredjenek, mert innentől már fújhatjuk. Ahelyett, hogy a sok millió egyforintos által a büdzsébe becsepegtetett illetékpénzekből jól meggazdagodna az állam, a Terminátor és Lucifer most éppen pezsgőt pukkant.
 
Egyelőre még csak én vagyok szenvedő alanya ennek a jelenségnek, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül is maradok. Tessék csak megnézni a postaládákat!

 

www.regenytar.hu

2 komment

süti beállítások módosítása