Kávézacc

Megjelent egy tudósítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban nemrég lefolytatott beszélgetésről, amelynek keretében neves irodalmárok és szerkesztők az e-könyvek jelenlegi helyzetéről diskurálgattak.

Nagyon sajnálom, és bizony a vita részvevői is sajnálhatják, hogy engem nem hívtak meg erre a rendezvényre, mert idestova öt éve foglalkozom a Regénytáron ezzel a témával - már ha az irodalom és a net összekapcsolásának kísérlete ide sorolható -, tehát van némi tapasztalatom ebben a dologban. A Regénytáron az utóbbi egy-két évben eBolt is működik, ahonnét kifejezetten e-könyvbaráttá tett  pdf-ek szedhetők le. Ez a bizonyítéka annak, hogy nemcsak povedálok, hanem az első gyakorlati lépést is megtettem az e-kadványok felé. Mivel a Regénytár a saját ügyem – értsd: nem kap támogatást senkitől –, ahhoz képest mennyire érdekes és újszerű, csak kevesen tudnak róla. Tavaly és az idén már pályázatokkal is próbálkoztam, és ezek meg is hozták a kívánt áttörést, olyan értelemben, hogy a látogatottság ugrásszerűen megnőtt. Jobb napokon hat-hétszáz egyéni látogató is barangolt a Regénytáron, de volt, amikor csak ötven. Egy irodalmi honlap esetében ez a szám mégis bizakodásra adhat okot, mert csupa irodalomértő, az írott szó iránt elkötelezett és talán az e-könyvek iránt is érdeklődő emberről van szó, ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, hogy az optimizmus  jelen esetben nem több idealizmusnál.

Láttam egy videót a netem, amelyben Evo Morales bolíviai elnök úgy tökön rúgta az egyik ellenfelét, hogy szinte csattant. Nem holmi féle politikai csatározásról van szó, az elnök úr – aki félig-meddig diktátor is – nemes egyszerűséggel focizott, és mivel a meccs hevében történt egy s más, galád módon törlesztett egyet.

Nem tudom, miért van az, hogy a politikusok, és közöttük is elsősorban az országirányító leaderek imádnak focizni. Sokkal jobban venném tőlük, ha az irodalomért rajonganának, és azt a pénzt, amit ebbe a sok kérdést maga után hagyó játékba beleölnek, inkább az irodalomra, az írott szó istápolására fordítanák. Az országnak hosszú távon abból is biztosan több haszna származna, ha a politika farvizére ráültetett bankárok az oktatást és a kultúrát favorizálnák, de a valóság sajnos ennek éppen az ellentéte.

www.regenytar.hu

Láncreakcióként terjed a kereskedelmi tévék között a pénzkunyerálási mánia. Pár napja még csak az RTL Klub fenyegetőzött azzal, hogy fizetőssé fogja tenni a szolgáltatásait, de a jó példa ragadósságának elve miatt állítólag már a TV2 is ezt a témát pedzegeti.

A törvény mindezt nem gátolja, de a szóban forgó tévéknek nemcsak ezért van igazuk. Kérjenek pénzt bátran a szolgáltatásaikért, ha már az egyébként is haszontalan reklámokból nem képesek fenntartani magukat. De mivel az éremnek két oldala van, engedtessék meg, hogy mi, tévéműsor-fogyasztók is kifejtsük az ezzel kapcsolatos véleményünket. Igen, fizettessék csak meg a kereskedelmi tévék a műsoraik foghatóságának árát, de csak akkor, ha mi, rabszolgasorba vetett fogyasztók szabadon rendelkezhetünk arról, melyik csatornát kívánjuk beengedni a lakásunkba.

Mostanában rengeteget hallani az úgynevezett digitális átállásról, ami az ígéretek szerint maga a Kánaán, mivel – ha teljes terjedelmében végrehajtódik – revolúciót hoz a tévéműsor-továbbításba. A műholdas és a földfelszíni szórás tekintetében – ahogy én tudom – ez csak a vétel minőségét befolyásolja, ám a kábeles hálózatok esetén arra is lehetőség nyílik, hogy személyre szabottak legyenek a csatornák. Technikailag ez könnyedén megoldható lenne, például mindenki a kedve és az ízlése szerint szerint eldönthetné, melyik tévéket kívánja nézni, és ezek után fizetné a használati díjat.

De egy az elmélet és kettő a gyakorlat. A szolgáltatók jelenleg úgynevezett csomagokat tukmálnak ránk, amelyekben a számunkra érdekes csatornák mellett több tucat olyan is van, amit soha nem fogunk nézni. Valószínűleg az a szolgáltatói okoskodás rejlik emögött, hogy a szabadon kiválasztható csatornák esetén az emberek döntő többsége beérné egy jó tucat tévével, amiért nem lehetne annyi pénzt kérni, mint egy grandiózus, ámde haszontalanságokkal megtömött csomagért. Érdekes, hogy emiatt a fogyasztókat ért hátrányos, sőt tán alkotmányellenes megkülönböztetésért még senki nem emelt szót, pláne nem az ezzel foglalkozó közhivatal, rákényszerítve a kábeles műszortovábbítókat arra, hogy szüntessék meg ezt a csomagolásos technikát és térjenk rá a darabszámra.

Ami engem illet, beérném néhány hírtévével, néhány tudományos csatornával, néhány moziszolgáltatóval és néhány sportcsatornával, amelyekhez hozzátennék egy-két szerb és horvát adót (külön érdekesség számomra az, hogy a legnagyobb magyar kábelszolgáltató kínálatában nem található sem szerb sem pedig horvát csatorna, de lengyel és kínai igen). A TV2-re és az RTL Klubra rá se néznék, mert a sorozataik nem érdekelnek, a vetített filmeik pedig a reklámok miatt olyan hosszúak, mint a rétestészta, tehát nézhetetlenek. 

Mivel kábeltévém van, most még akarva-akaratlanul eljut hozzám e két csatorna műsorkínálata, de ahányszor csak rájuk vetemedek, rögtön megjelenik az ekránon egy figyelmeztetés, hogy a piros gomb megnyomásával elérhetem a csatorna videotárát, ahonnét némi plusz jutalék ellenében megnézhetem azokat a tartalmakat, amelyeket valami miatt elmulasztottam. Ez a találmány már nagyon a fizetősség felé hajlik, ugyanakkor egyértelműen bizonyítja, hogy a személyre szabottan összerakott csatornakínálatnak valóban nincs technikai akadálya. Csak egy ide illő törvény hinyányzik, de az nagyon.
 

www.regenytar.hu

Kilencvenegyen voltak kíváncsiak a legújabb magyar mozifilmre. A szenvedő alany Groó Diana Vespa című alkotása, de ez szinte csak a véletlen műve. A magyar filmek az utóbbi időkben egytől egyig nézhetetlenek, és ez egy kicsit már a világ vége. Csúnyán visszaütött az a tendencia, hogy a magyar mozigyártásra egyre inkább rátelepedett egy olyan alkotógarnitúra, akik nem láttak mást maguk körül csak abszurditást. Miközben a szomszéd országokban teljesen normális módon viszonyulnak a filmhez, náluk ez valami alkimista kotyvasztás lett, aminek végtermékét többnyire azonnal le lehetett húzni a vécén.

Nagyon igaz, hogy egyetlen példából nem lehet szerteágazó következtetéseket levonni, de itt a negatív rekord megdöntésről van szó, ami a fentiek ismeretében már nem lehet puszta véletlen. A magyar film halott, és ez a szerencsétlen Vespa ütötte be az utolsó szöget a koporsójába. Bármilyen nehéz is elfogadni és bármennyire is tiltakozik ellene minden porcikánk, jelenleg éppen a halotti tor megülése van folyamatban. Ez pedig ragyogó alkalmat ad arra, hogy mindenki, aki valamilyen kötődést érez az elhunyt iránt, kifejtse, miként képzeli el az örökség felosztását.

www.regenytar.hu

Szörnyethalt a Segway nevű kétkerekű járművet birtokló és továbbfejlesztő milliárdos Jimi Heselden. A dolog állítólag úgy történt, hogy éppen ennek a gördülő izének a terepváltozatát tesztelte, amikor egy meredek folyópartról belecsúszott a vízbe. Mindez alig öt kilométerre történt a gyárától, de bármennyire is gyanúsak a körülmények, a rendőrségi vizsgálat szerint nem merényletről, hanem natúr balesetről van szó.

Kiváló alkalom ez arra, hogy elmondjam: az igazán szép reményekkel kecsegtető találmányok szinte mindig visszavágtak a készítőjükre, pláne abban a korban, amikor ez a föltalálás dolog még véletlenül ment. Kötve hiszem például, hogy a puskapor kiötlője nem röpült darabokra, amikor találmányának nagyobb volumenű hatékonyságát próbálta letesztelni. A középkorban, az alkimisták fénykorában az efféle alakok minden bizonnyal úgy hullottak, akár a legyek. Kiváltképp, amikor az örök élet elixírjével kísérleteztek a Mengyelejev-féle periódusos rendszer behatóbb ismerte nélkül.

www.regenytar.hu