Láncreakcióként terjed a kereskedelmi tévék között a pénzkunyerálási mánia. Pár napja még csak az RTL Klub fenyegetőzött azzal, hogy fizetőssé fogja tenni a szolgáltatásait, de a jó példa ragadósságának elve miatt állítólag már a TV2 is ezt a témát pedzegeti.
A törvény mindezt nem gátolja, de a szóban forgó tévéknek nemcsak ezért van igazuk. Kérjenek pénzt bátran a szolgáltatásaikért, ha már az egyébként is haszontalan reklámokból nem képesek fenntartani magukat. De mivel az éremnek két oldala van, engedtessék meg, hogy mi, tévéműsor-fogyasztók is kifejtsük az ezzel kapcsolatos véleményünket. Igen, fizettessék csak meg a kereskedelmi tévék a műsoraik foghatóságának árát, de csak akkor, ha mi, rabszolgasorba vetett fogyasztók szabadon rendelkezhetünk arról, melyik csatornát kívánjuk beengedni a lakásunkba.
Mostanában rengeteget hallani az úgynevezett digitális átállásról, ami az ígéretek szerint maga a Kánaán, mivel – ha teljes terjedelmében végrehajtódik – revolúciót hoz a tévéműsor-továbbításba. A műholdas és a földfelszíni szórás tekintetében – ahogy én tudom – ez csak a vétel minőségét befolyásolja, ám a kábeles hálózatok esetén arra is lehetőség nyílik, hogy személyre szabottak legyenek a csatornák. Technikailag ez könnyedén megoldható lenne, például mindenki a kedve és az ízlése szerint szerint eldönthetné, melyik tévéket kívánja nézni, és ezek után fizetné a használati díjat.
De egy az elmélet és kettő a gyakorlat. A szolgáltatók jelenleg úgynevezett csomagokat tukmálnak ránk, amelyekben a számunkra érdekes csatornák mellett több tucat olyan is van, amit soha nem fogunk nézni. Valószínűleg az a szolgáltatói okoskodás rejlik emögött, hogy a szabadon kiválasztható csatornák esetén az emberek döntő többsége beérné egy jó tucat tévével, amiért nem lehetne annyi pénzt kérni, mint egy grandiózus, ámde haszontalanságokkal megtömött csomagért. Érdekes, hogy emiatt a fogyasztókat ért hátrányos, sőt tán alkotmányellenes megkülönböztetésért még senki nem emelt szót, pláne nem az ezzel foglalkozó közhivatal, rákényszerítve a kábeles műszortovábbítókat arra, hogy szüntessék meg ezt a csomagolásos technikát és térjenk rá a darabszámra.
Ami engem illet, beérném néhány hírtévével, néhány tudományos csatornával, néhány moziszolgáltatóval és néhány sportcsatornával, amelyekhez hozzátennék egy-két szerb és horvát adót (külön érdekesség számomra az, hogy a legnagyobb magyar kábelszolgáltató kínálatában nem található sem szerb sem pedig horvát csatorna, de lengyel és kínai igen). A TV2-re és az RTL Klubra rá se néznék, mert a sorozataik nem érdekelnek, a vetített filmeik pedig a reklámok miatt olyan hosszúak, mint a rétestészta, tehát nézhetetlenek.
Mivel kábeltévém van, most még akarva-akaratlanul eljut hozzám e két csatorna műsorkínálata, de ahányszor csak rájuk vetemedek, rögtön megjelenik az ekránon egy figyelmeztetés, hogy a piros gomb megnyomásával elérhetem a csatorna videotárát, ahonnét némi plusz jutalék ellenében megnézhetem azokat a tartalmakat, amelyeket valami miatt elmulasztottam. Ez a találmány már nagyon a fizetősség felé hajlik, ugyanakkor egyértelműen bizonyítja, hogy a személyre szabottan összerakott csatornakínálatnak valóban nincs technikai akadálya. Csak egy ide illő törvény hinyányzik, de az nagyon.
