Magyarország nemcsak állami, hanem magánszinten is reménytelenül eladósodott. A vezető hírek már jó ideje a svájci frank árfolyamára fókuszálnak, mert aki kreditet vett fel, általában ehhez kötötte hozzá az adósságát. Szomorú tény, hogy az adósok száma több százezerre tehető, arról viszont csak elvétve esik szó, hogy annak idején mire kellett nekik a bankkölcsön.
.jpg)
A fáma és a közhiedelem egyaránt azt tartja, legtöbben lakásvásárlás céljára vették fel a hitelt, ám ők elenyészően kevesen vannak azokhoz képest, akik könyvre, vagy a könyvvel kapcsolatos egyéb, művelődéscélú beruházásra kötelezték el magukat. Mi magyarok ugyanis oly mértékben szomjazzuk a kultúrát, hogy akár az életünk árán sem bírunk ellenállni egy-egy szép kiadvány csábításának.A magyar ember gyakran és szívesen nézelődik a könyvesboltok drága portékái között, ahonnét ritkán távozik üres kézzel. Miközben más népek vígan megvannak irodalom nélkül, a mieink valóságos könyvtárakat rendeznek be az értékesebbnél értékesebb kötetekből. Hiába csábítanak bennünket az óriási képernyős tévékészülékek, mi megmaradunk a könyveknél, és inkább nem reggelizünk, vagy ami még ennél is fontosabb, nem járunk gépkocsival, mint hogy akár egyetlen könyvvásárlási alkalmat is elszalasszunk.
A vezető urbánus legendák nem mulasztják el megemlíteni azt a kirívó esetet, amikor egy segélyen élő, tizenkét fős nagycsalád pusztán azért karmolta föl az elébe tolt uzsorakölcsönt, hogy az addigi szegényes, javarészt Olcsó Könyvtár kiadványokból álló mini tékáját egy több száz kötetből álló, mai magyar költészeti sorozatra cserélhesse. Nem csoda, hogy a külföld úgy néz ránk, mint egy idiótákból álló hordára, mert ebben a mérhetetlen könyvimádatunkban őszintén szólva nincs semmi ráció. Nyugaton az ilyesmit sokkal elegánsabban és megfontoltabban végzik, például ritka az, hogy valaki több ezres magánkönyvtárat halmozzon fel a szoba-konyhás-alkóvos lakásában. Akire menthetetlenül rátör az olvasási vágy, inkább bérli a köteteket, és eszébe sem jut e célból bankhitelhez folyamodni.
De a könyvek felhalmozása és az irodalom minden más, normális polgári tevékenységet háttérbe taszító népszerűsége még nem okozott volna hitelválságot, ha az írók, a költők és természetesen a nyomdászok által kifejtett propaganda hatására a bankhitelesek többsége nem alapított volna folyóiratokat és más irodalmi periodikákat, amelyekhez nem kevesen a szükséges infrastruktúrát is kreditből finanszírozták.
Ennek a szomorú statisztikai adatnak köszönhető, hogy ma már a nyomdákra, szerkesztőségekre, irodalmi vitaklubokra és egyéb haszontalan csecsebecsékre alapozott elitkultúra hazája lettünk, ahelyett, hogy a tisztességesen guberálóknak, a szerényen tévézgetőknek és az albérletekben presvedőknek adnánk át a terepet.
Most még nem tudni, hová vezet mindez, de hogy jó vége nem lesz, az holtbiztos. Legrosszabb esetben az is megtörténhet, hogy ez a fene nagy könyvkultúra egyszer csak összeomlik és szőröstől-bőröstől maga alá temeti az egész magyar nemzetgazdaságot. Sürgősen merjünk tehát hiteltelenek lenni.
