Megjelent egy tudósítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban nemrég lefolytatott beszélgetésről, amelynek keretében neves irodalmárok és szerkesztők az e-könyvek jelenlegi helyzetéről diskurálgattak.
Nagyon sajnálom, és bizony a vita részvevői is sajnálhatják, hogy engem nem hívtak meg erre a rendezvényre, mert idestova öt éve foglalkozom a Regénytáron ezzel a témával - már ha az irodalom és a net összekapcsolásának kísérlete ide sorolható -, tehát van némi tapasztalatom ebben a dologban. A Regénytáron az utóbbi egy-két évben eBolt is működik, ahonnét kifejezetten e-könyvbaráttá tett pdf-ek szedhetők le. Ez a bizonyítéka annak, hogy nemcsak povedálok, hanem az első gyakorlati lépést is megtettem az e-kadványok felé. Mivel a Regénytár a saját ügyem – értsd: nem kap támogatást senkitől –, ahhoz képest mennyire érdekes és újszerű, csak kevesen tudnak róla. Tavaly és az idén már pályázatokkal is próbálkoztam, és ezek meg is hozták a kívánt áttörést, olyan értelemben, hogy a látogatottság ugrásszerűen megnőtt. Jobb napokon hat-hétszáz egyéni látogató is barangolt a Regénytáron, de volt, amikor csak ötven. Egy irodalmi honlap esetében ez a szám mégis bizakodásra adhat okot, mert csupa irodalomértő, az írott szó iránt elkötelezett és talán az e-könyvek iránt is érdeklődő emberről van szó, ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, hogy az optimizmus jelen esetben nem több idealizmusnál.
A Regénytár e-boltjából mindez idáig öt, azaz öt személy töltött le valamilyen e-kiadványt. Igaz, hogy a letöltést csak a honlap virtuális fizetőeszközével, a talentummal lehet kieszközölni, de mivel a pályázatokon a díjazás talentumban történik, legalább 60, de inkább 100 ember rendelkezik viszonylag testes talentumszámlával (akinek nincs, szerény donáció fejében forintért is hozzájuthat). A letölthető cikkek között a tavaly megjelent Tranzitszálló című kötetem (két kisregényt tartalmaz), és a Barankovics Alapítvány díjazottjának, Bányai Tamásnak egy teljes regénye, mellettük pedig érdekes novellaantológiák, multimédiás évkönyvek, stb. sorakoznak.
Mindebből azt a mélyenszántó következtetést vonom le, hogy Magyarországon ad momentum nincs igény az e-kiadványok iránt. Az okok sokrétűek és szerteágazóak, de erről leginkább maga az irodalom tehet, mivel a magyar szépirodalom a jelenlegi állapotában globálisan és lokálisan is érdektelen. A régi, nagy öregek kihaltak, az újak pedig nem képesek felnőni a feladathoz. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta nem született olyan magyar regény, amelyre ne a kritika erőltette volna rá a közfigyelem új ruháját. De ennél sokkal nagyobb baj az, hogy az internet kínálta lehetőségekkel a magyar írótársadalom nem tudott mit kezdetni. Az idősebb generáció ösztönös konzervativizmusával ódzkodott tőle, a fiatalok pedig valósággal fejest ugrottak a blogolás kínálta korlátlan nyelvi és formai szabadságba. Részben emiatt történt, hogy az amúgy is silány kínálatú szórakoztató irodalom még jobban beszűkült, és ma már ott tartunk, hogy alig találunk olyan szépirodalmi munkát, amelyet őszinte érdeklődéssel olvashatnánk. A ponyvairodalom - a krimik és kalandregények - még ennél is rosszabbul járt, mert valósággal fölolvadt a blogolás nyelvi és kifejezésbeli szabatosságában. A magyar gyártású e-könyveknek pillanatnyilag nincs semmilyen realitásuk.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a hagyományos könyvek ideje lejárt. Az emberek döntő többsége ma már csak karácsonyi ajándék gyanánt vásárol könyvet, de akkor sem azért, hogy mint olvasnivalót ajánlja szerettei figyelmébe. Talán az elektronikus média tehetne valamit ez ellen, például ha az énekes tehetségkutatók mintájára olvasói tehetségkutatókat is szerveznének, ám hogy ezt hogyan s miként lehetne érdekessé tenni, arról fogalmam sincs. Ha valakinek van valami jó ötlete, jelentkezzen.
