Ilyenkor mindig kiderült, hogy nem hagyományos értelemben vett hírességekről van szó, hanem olyan személyekről, akiket valamilyen huncut megfontolásból szárnyára vett a média, és ugyanúgy kezdte őket röptetni, ahogy szegény megboldogult apám az istálló padlásán tenyésztett, totyakosra hízott galambjait. A különbség csak az, hogy ezek a kukoricadarához szoktatott, lusta állatok kizárólag akkor vállalkoztak a repülésre, ha apám egy jó hosszú karóval megnoszogatta őket, a magyar híresség viszont karó nélkül is szárnyal, aminek elsősorban a netes hírközlés látja a kárát.
 

Mi tagadás, kiállhatatlannak és méltatlannak tartom a magyar híresség mindenek felett álló térhódítását, amivel háttérbe szorítja azokat, akik szép és okos gondolataikkal, jóságukkal, áldozatkészségükkel vagy egyéb kulturált emberi tulajdonságaikkal százszor inkább megérdemelnék, hogy foglalkozzunk velük. Néhány hónappal ezelőtt egy mínuszos hír például arról szólt, hogy egy hazánkfia akkora lélekvesztővel hajózta körül a földet, amekkorával a hozzám hasonló szárazföldi patkányok még egy bányató vizeire se merészkednének ki. Ez az ifjú éppen csak belefért a magyar hírességről szóló médiadömpingbe, pedig megérdemelte volna a legnagyobb állami kitüntetéseket, mert aligha lehet elvitatni, hogy akaraterőből, kitartásból meg a vállalt feladat iránti hűségből példásra vizsgázott. Egy normális gondolkodású, egészséges nemzet érzékenyen ügyelne arra, hogy az ilyen, és hasonló teljesítmények követendő példaként álljanak ki az ifjúsága elé, de nálunk mindez csak másod, vagy inkább harmadlagos tényező. A mi, magyar hírességeink azon kívül, hogy pikáns módon levetkőznek, vagy hogy egymás, ugyancsak híresség párjaival kavarnak, semmit nem tudnak felmutatni, amit követni, másolni vagy sokszorosítani lenne érdemes, mégis övék szinte minden dicsőség, amit a média adhat.

Az igazán nagy baj mégsem az, hogy a hírek többsége a misztifikált magyar híresség pitiáner ügyeiről szólnak, vagy hogy ezek a teljesítménykényszeres újságírók által hírként felkonferált semmiségek eltakarják előlünk azt, amit vizsgálgatni érdemes, hanem hogy mire túljutunk rajtuk, mire lehántjuk magunkról a rengeteg sokkoló, botrányos, elképesztő, stb. jelzőt, nemcsak ebből a nagyra fújt hírhólyagból lesz elegünk, hanem mindenből, ami az emberek közötti viszonyokról és ezek fontossági sorrendjéről szól. Még szép, hogy a magyar hírességet mindez nem érdekli, ő köszöni szépen, jól megvan, és tisztelteti a kollégákat: apám sokkal többre hivatott galambjait.