Nem tudom, a politikusi szakmát tanító iskolák foglalkoznak-e a lemondás tudományával, mert hogy igény lenne rá az nem kérdés. A közelmúlt briliáns történései híven bizonyították, hogy a magyar politikai élet nagyhalai súlyos hiányosságokat szenvednek ezen a területen. Fogalmuk sincs róla, hogy vannak helyzetek, amikor egy önmagát politikusként nyilvántartó biológiai képződménynek egész egyszerűen le kell mondania, és egy sarabolókapával a vállán elballagni egy jó, félreeső helyre, mondjuk, a Hortobágyra, és megpróbálkozni a csicsókatermesztéssel.

Anyám, az élet kegyetlen – mondja a Felkelő nap háza magyar fordítója, és igaza van. Kegyetlen a dolog az élet, és még kegyetlenebb a neki helyet adó széles nagyvilág, bár engem momentán csak az a darabja érdekel, ahol az úgynevezett polgári demokrácia honol, mert ott, ha kiderül, hogy egy politikus nem jól végezte a dolgát – például hagyta szalmaszálanként szétlopkodni a rábízott fészket –, a lemondás szinte kötelező. Emlékszem egy olyan esetre – tán a múlt század hetvenes, vagy nyolcvanas éveiben történt –, amikor egy japán légitársaság vezére harakirivel vetett véget az életének, mert valamilyen műszaki hiányosság miatt lezuhant egy repülőgépük. Tudom, hogy a vezetői felelősség elismerésének ez a módja egy kissé túlzó, de még ez is elvárható lenne, ha egy líderről kiderülne: csak azért vállalt mandátumot, hogy a társadalmi lopásokat koordinálja.
Fogalmam sincs, más országokban miként zajlik mindez, de a felelősség kérdését meghallván minálunk a politikai elit többnyire vállat von, és azt mondja, nem tudott semmiről. Engem mindez a társasházunkban tavaly történtekre emlékeztet, amikor is azon fáradoztunk, hogy leváltsuk tisztségéből az addigi közös képviselőnket. Emberünk irányítása alatt a közös költség mértéke szép lassan az eget kezdte ostromolni, úgyhogy hosszas szervezkedéssel, de végül is szavazattöbbséggel megpróbáltuk eltávolítani a posztjából. Ám ő a közgyűlés határozatát meghallva kijelentette, hogy nem mond le, inkább beperel bennünket.
A dolog igazi szépsége az, hogy miután ezt megtette, a magyar bíróság neki adott igazat. A hibánk állítólag az volt, hogy az egyik misztikus, senki által nem látott lakástulajdonost nem tudtuk értesíteni a közgyűlés időpontjáról. A magyar bíróság tehát meghajolt az ostoba formalitások előtt, és úgy fest, a magyar elitpolitika is folyamatosan ezt teszi, mert hát sem az alkotmányban sem a törvényekben nem szerepel, hogy egy nagykutyának miféle baklövések elkövetése után kell lemondania.
Éppen ezért a politikusi pályára készülődő aspiránsokat valamiféle gyorstalpaló vagy egyéb okítás keretében föl kéne világosítani arról, melyet azok a helyzetek, amikor ebadta kötelességük lesz leköszönni, és elkotródni a francba a már emlegetett csicsókatermesztés céljából. Az efféle helyzeteket kiváltó okok taglalásába most nem mennék bele, mert annyi van belőlük, hogy félek, lefagyna tőlük a szerver. Tény viszont, hogy lelkiismeret is van a világon, bár bevallom, a politika viszonylatában erre elég nagy marhaság ráhivatkozni.
www.regenytar.hu