A kávézacc szlogenje

Az itt olvasható írásokat kávé mellé, gondolatébresztőnek szántam. Egyaránt alkalmasak lehetnek pár perces munkahelyi lazításra, stikában végzett iskolai netezésre vagy mackónadrágos, papucsos otthoni kikapcsolódásra. Mindezt szem előtt tartva igyekeztem olyan témákat találni, amelyek megfelelnek a kávéivás különlegesen elmélyült hangulatának, ezért csak azt írtam le, ami eszembe jutott.

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Friss topikok

  • Quirke Swes: Ui.: valószínű ha én írnék ilyen dolgokat, amiket a megoldókulcs felsorakoztat tanár úr egy szép h... (2013.03.05. 07:17) Éretlenségi tétel
  • Intizar: Nem sikerült megtalálnom sem a német sem a nemzetközi sajtóban annak nyomát, hogy Müller "nyilváno... (2012.11.25. 23:34) Herta Müller megmutatja
  • mistér: Kár érte, hogy a wc zárva van. (2011.10.16. 20:10) Avé Cézár Vavan
  • IGe: A Szórakoztató Valláskritika oldalon megosztottuk www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika (2011.10.04. 19:30) Képszámlálás
  • dezintegra: Ez mekkora volt :) Egyik legjobb, amit itt olvastam. (2011.07.19. 22:05) A férfiak látása

Majoros Sándor jegyzetei

2009.12.02. 10:23 Regénytár

Hogyan dedikáljunk?

Vannak helyzetek, amikor az embernek egyszerűen dedikálnia kell. Például merő véletlenségből ír egy könyvet, mintegy önként hajtva rá a fejét a hóhér fatönkjére, mert ilyenkor az Atyaúristen se menti meg ettől az idegőrlő tevékenységtől. De megeshet, hogy nem ír egy szál könyvet sem, hanem csak ráfogják, hogy írt, vagy egy másik könyvről, amit nem ő írt, hirtelenében kiderül, hogy mégis ő írta, szóval legalább nyolcféle ilyen, dedikációt kiváltó eset lehetséges, ám ezeket, ha megengedik, inkább nem sorolnám föl, mert érdektelenek.

Abban azért megegyezhetünk, hogy íróilag nem a könyv és még csak nem is a honorárium a lényeg, hanem ez az ominózus tevékenység, amelyről a történelemkönyvek egyéként mélyen hallgatnak. Súlyos mulasztás ez, hiszen minden más, ami a könyv köré szerveződik vagy ehhez kapcsolható, csupán fakó árnyéka a dedikálással járó boldog izgalomnak, mely abból fakad, hogy az írónak megadatik az a kiváltság, hogy minden egyes olyan könyvpéldányba belerondíthat, amelynek címlapján a neve szerepel. Minél több ilyen kísérletre kerül sor, és minél olvashatatlanabbak a bejegyzései, annál hatalmasabb a dicsősége.
 
Nem tudok róla, hogy a szakirodalomban létezne olyan tankötet, amely megkönnyítené a dedikálók nehéz, vesződséges dolgát, de hogy lenne rá igény az holtbiztos. Nélküle az írók úgy dedikálnak, ahogy a pindzsi kutya vécézik urbánus környezetben: suttyomban és sietve pöttyintenek, nehogy valaki észrevegye és oldalba billentse őket. Ez a sietség csak a kutyus szemszögéből nézve érthető, az íróéból nézvést komoly hiba. A dedikálás ugyanis olyan, mint jó borokat kóstolgatni egy boldog és vidám társaságban, ahol mindenki a mi véleményünkre kíváncsi. Ha létezne az a szakma, hogy dedikációs mester, az illető rituális nekikészülődés után cselekedné meg azt, amit megkövetel tőle a haza: előbb rágicsálná egy kicsit a tőle dedikációt kérő nevét, és ha szép hölgy lenne, a biztonság kedvéért a telefonszámát is elkérné, nehogy valami garanciális probléma adódjon a dedikációval,  ha pedig férfi volna, és látszana rajta, hogy befolyásos, nem restellne igényt tartani az illető céges névjegykártyájára, mert az meg a támogatók fölkutatásakor tehet jó szolgálatot.
 
Arra az esetre is létezne megoldás, amikor az elébe járulón látszana, hogy csak azért vette meg a könyvet, mert rituális módon el akarja égetni, nos az ilyen jelek fölfedezésekor a szakmai kódexben leírtak szerint válogatott gorombaságokat és ocsmány szitkok özönét írná a kötet szennycímlapjára, és ez megint csak boldog megelégedéssel töltené el.
 
Az ilyenfajta ismeretek hiányában az írók többsége csak vakarózik és bárgyún mosolyog, ha netán úgy hozza az élet, hogy dedikálnia kell. Még az ismerősei részére sem tud kiizzadni magából valami szellemeset, nem beszélve az idegenekről, akiknek nevével ráadásul meg is gyűlik a baja. Magáról a szövegről pedig ne is beszéljünk, mert az nem más, mint az írói szakma megszodomizálása, hiszen csupa olyasmi jön ki a tollából, hogy ennek és ennek szeretettel, vagy annak és annak barátsággal. Márpedig ha csak ennyire képes, akkor jobban tenné, ha egyáltalán nem is dedikálna, mert ezek a nyúlfarknyi bejegyzések egytől egyig az ő szegénységi bizonyítványai lesznek, és legközelebb, ha teszem azt, ösztöndíj-kérelemmel folyamodik valamelyik állami institúcióhoz, könnyen meglehet, hogy éppen ezekre hivatkozva fogják elutasítani.
 
Ezek az én személyes tapasztalataim a dedikációval kapcsolatban, és bár hála a jó Istennek, csak elvétve fordult elő, hogy ily módon kellett volna magam produkálnom, kiver a ragya, ha eszembe jut, mi mindent körmöltem össze. Azok a bizonyos óborok, amelyek kóstolgatásához állítólag ez a tevékenység hozzárendelhető, az én vonatkozásomban megecetesedett lőrék lettek. Ezért fogadok örömmel és lelkesedéssel minden olyan írást, amely a dedikálás mibenlétével foglalkozik, úgyhogy ezt a jegyzetemet is mindjárt el fogom olvasni még egyszer.
 

www.regenytar.hu

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kavezacc.blog.hu/api/trackback/id/tr771568330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.02. 11:38:33

A legjobb, ha bónuszként még helyesírási hibát is vétesz ;)

Timil 2009.12.02. 11:51:54

Jaaajjj, elsőkönyves meseíróként szombaton fogok életemben először dedikálni, és most kivert a víz, hogy milyen béna leszek, eddig bele sem gondoltam! ;)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.02. 12:11:31

@Timil: Gratula! Igyál meg előtte pár felest ;)

Regénytár · http://www.regenytar.hu 2009.12.02. 12:36:55

@Timil: Csak nyugodtan, no izgalom, yes feles :)

ksi 2009.12.02. 12:48:51

A befolyásos szép hölgyet inkább telefonszámos mellnézésre vagy névjegyes protekciósszerzésre használnád?
És persze a nem befolyásos férfiak megint szívnak.
Amúgy meg olvashatatlan kézírás rulez!

Öreg Sam 2009.12.02. 12:54:41

@Regénytár:

Jaaaaah,feles,több feles....

Kezed remegésének múlasztója.

Regénytár · http://www.regenytar.hu 2009.12.02. 12:57:26

@kötözködő: Ez bizony a pincsi irodalmiasított neve :)

Öreg Sam 2009.12.02. 13:06:01

Komolyabbra senderitve a szómenést:
Nézzetek vissza,egy irói dedikálásnak az elmúlt korokban komoly értéke volt,valami személyes....
Manapság kiültetik irókámat,és az asztalához járuló plebs számára próbál valami komoly (poénos,megrenditő,eszmélő,stb)panelszöveget bevésni.
Én hülye,különc,kihalóban lévő könyvgyüjtő vagyok,aki az első kiadásokra és/vagy a dedikált példányokra gerjed. Ez egy betegség(is lehetne),de igen tanulságos.))

blöki.hu · http://www.bloki.hu 2009.12.02. 13:17:21

A dedikált az nálam szerver... kocka -e vagyok? :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.12.02. 13:32:37

Koncert után cicire-popsira-elédtartott papírpohárra autogramot osztani rulez. :)

Fat Jew Biatch 2009.12.02. 13:45:07

Különben tényleg. Életemben egyszer én is írtam egy novellát, amit egy rám nézve talán enyhén kínos félreértésnek köszönhetően ki is adtak (gondolom úgy ötszáz példányban) egy antológia keretében. Egy csaj meg képes volt valamiért megvenni, és (mivel állítólag látásból ismert) a tecsóban aláíratni velem, egész megdöbbent családom jelenlétében. Az igazságnak megfelelően a nevemet írtam bele, nem bankszerű aláírással.
A tiszteletpéldányokat viszont kinn hagytam a telken, és mind bepenészedtek. De így legalább jól néznek ki.

Kirsánkodó 2009.12.02. 14:55:27

Ne használjunk idegen szavakat! A dedikáció az eredeti jelentésétől (felajánlás Isten tiszteletére) jó alaposan megváltozott, mert csak a felvilágosodás korától válik személyes jellegűvé. Az meg, hogy egy könyvben v. más sokszorosított műben/művön a szerző a saját kézírásával ajánlja az olvasmányt a példány tulajdonosának, csak a XX. századtól vált divattá. De milyen szép is lenne, ha ajánlaná, nem csak odafirkantaná a nevét! Ezt csak a nagyon népszerűek engedhetik meg maguknak, de akkor immortalisnak van igaza. Az autogram, ami nem az alkotásról szól, hanem a fetisizált személyről.
Az író ajánlja csak a művet a mi személyes figyelmünkbe, oszt vagy elolvassuk, vagy nem.
süti beállítások módosítása