Számomra az a nap híre, hogy a Telenor brutális mértékben megtámogatta az RTL Klubot és azon belül is a valóvilágot. Mi tagadás, rögtön elhatalmasodott rajtam egy gyomorkavaró, komplex érzés: egyaránt föllelhető volt benne az elkeseredés, a csalódás, a kiábrándultság meg még vagy harminc összetevő.
Első reakcióm az volt, hogy a számhordozás alanyi jogát kihasználva azonnali hatállyal lemondom az évtizedekre visszatekintő telenoros mobilomat, pedig jól tudom, hogy az ilyen, emocionális alapon hozott döntéseket utólag mindig megbánja az ember.Az viszont tény, hogy valamit tenni kell. Minden egyes a valóvilágba nyomott forint olyan hatással van a magyar kultúréletre, mint amikor az ágyban fekvő, mindkét oldalára lebénult öregembert egy ereje teljében lévő, kigyúrt izomagy nekifutásból fejbe csap egy jó nagy siláppal. Nincs egy árva illúzióm sem: pontosan tudom, hogy médiafigyelem tekintetében a Telenornak még a küszöbéig sem érek fel. Ha most egy táblával a nyakamban odaláncoltatnám magam a norvég nagykövetséghez, legfeljebb azt kockáztatnám, hogy kiröhögnek. Rosszabbik esetben az is megtörténhetne, hogy a valóvilág elszánt hívei egy hevenyészett ellentüntetésben simán agyonvernének, úgyhogy inkább maradok próféta és csak itt, a Kávézaccban povedálok.
A Telenort per pillanat egyszerre utálom, irigylem, szánom és bánom. Leginkább azért, mert nyilvánvaló, hogy ők is sokkal jobban szeretnék támogatni az ifjú avantgárd költőket bemutató műsorokat, de tudják, hogy az ilyesmit a kutya se nézné meg, ezért azt a néhány rongyos milliárdot sírva, elkámpicsorodva belenyomják a valóvilágba. A pénz ugyanis cudar jószág: hiába szeretné az ember, hogy szépen, kulturáltan előkészített fészekben kölykezzen, neki csak a mocskos, ganédombszerű helyekhez van gusztusa. Úgy is mondhatjuk, minél gyalázatosabbak a kulturális körülmények, annál inkább várható, hogy az a valami, amibe belefogtunk, anyagi haszonnal járjon.
A Telenor húzásának ez a kézzel fogható magyarázata, de hazudnék, ha azt mondanám: ettől a felismeréstől egy szemernyit is elszállt a mérgem. Ha egy kicsit tökösebbek lennénk, azonnali hatállyal engedetlenségi mozgalmat hirdetnénk, hogy ez a fél világot bitorló multi rádöbbenjen: másképpen is lehetne formázni az össznépi kultúrát. Megkereshetné például azokat a fiatalokat, akik valamiben példa értékűt statuáltak és komoly, tényfeltáró műsorokban megmutathatná őket a nagyvilágnak. Aki azt mondja, ez senkit nem érdekelne, csak annyiban van igaza, hogy a víz mindig a könnyebb utat választva vájja ki a medret magának, de az ember ennek ellensúlyozására találta ki a folyószabályozást.
A kultúrában és a közvélemény igazgatásában is kéne lennie ilyen folyószabályozásnak, amelynek vonalvezetését mindig a legkiválóbb elmék végeznék. Ha megkérdeznék tőlem, kik lennének ezek a kiválasztottak, kapásból tudnék adni egy listát, de sokkal érdekesebb lenne, ha mindenki készítene egyet magának. Mondjuk, a valóvilág nézése helyett.
