A tudósvilág már megint a végére járt egy mindnyájunkat feszítő kérdésnek. Mostantól nem titok, mitől szokás megbolondulni csak úgy, a dolog magától értetődő közvetlenségével. Felfedezték ugyanis azt, hogy akik az anyaméhben influenzás fertőzésen esnek át, sokkal valószínűbben lesznek skizofrének azoknál, akiknél ez a megbetegedés elmarad. Azt már eddig is tudtuk, hogy a megbolondulás folyamatában fő szerepük van bizonyos vegyületeknek, amelyeket a szervezet maga állít elő, és használ fel, ám az mindeddig titok volt, hogy a viselkedés is befolyásolhatja az agyunk kémiáját.
Ennek tudatában ma már viszonylag könnyű normálisnak lenni, mert aki például legalább 8-10 órát alszik naponta, az ébrenlétének idejét pedig számára kellemes társaságban tölti el, ráadásul még mozog is, egészen biztosan nem háborodik meg egyhamar. A baj akkor kezdődik, ha ezek a tényezők kivesznek az életünkből, és nem is sütkérezünk eleget, mert a napfény szintén jótékony hatással van az idegsejtek anyagcseréjére. Nem beszélve arról, hogy szilárdan és megingathatatlanul hinnünk is kell valamiben, mert az ilyesmi éppen olyan jó a stresszre, mint a másnaposságra a káposztalé. A hit a megőrülés elleni védelem egyik sarokpontja, de nem feltétlenül a vallásra kell gondolni. Hihetünk például a törpepapagájunkban is, ám a legjobb, ha abban hiszünk, hogy mi aztán nem fogunk megháborodni soha.Nekem az a gyanúm, hogy az emberek döntő többsége ezt a védekezési mechanizmust alkalmazza, mégpedig úgy, hogy a saját normalitásával szembeállítja az egész világ reménytelen idiotizmusát. Általában mindenki abból indul ki, hogy a környezetében mászkálók egytől egyig zombigyanús kretének, miközben ő, aki ezt a megállapítást tette, bármikor hajlandó lenne modellt állni a tök normálisság szobrának megmintázásához, feltéve, hogy lenne olyan szobrász, aki ezt a feladatot korlátolt képességei és beszűkült tudatállapota ellenére képes volna elvégezni.
A kutatók azt is kimondták, hogy a tipikus amerikai életmód tele van a mentális betegségek kockázati faktoraival. Ilyen például a depresszió iránt mutatott össznépi hajlam, és az omega 6 és az omega 3 zsírsavak közötti aránytalanság. Az amerikai étrendben ez 16:1 értéket mutat, pedig az ideális az 1:1 lenne. A jelentés egyik végkonklúziója az, hogy az egyre szélesebb körű idiotizmusért a modern életvitel a felelős. A vadászó-gyűjtögető ember annak idején úgy vezette le a feszültséget, hogy az útjába kerülő akadályokat egyszerűen félrelökte. Ma már ez nem megy. Kénytelenek vagyunk jól viselkedni, vagyis elviselni azt, hogy folyamatosan inzultáljanak bennünket a munkahelyünkön meg a politikai életben. Még annyira sem ragadtathatjuk el magunkat, hogy egészségmegóvás céljából pozdorjává zúzzuk magunk körül a berendezést. A forgalmi dugóban fellépő idegfeszültségről pedig akár ne is beszéljünk. Miközben a városi ember tehetetlenségre kárhoztatva ücsörög pompás autómasinájában, olyan közel kerül az őrülethez, hogy szinte a tarkóján érzi a kénbűzös leheletét.
Miközben e-mailekkel, tragikus hírekkel, elvárásokkal bombáznak bennünket, az agy bizonyos idegkörei úgy reagálnak a stresszre, mintha ez fertőzés lenne. A negatív impulzusok visszahúzódásra késztetnek bennünket, gyulladást okoznak és agykárosodáshoz vezetnek pl. a hippokampuszban, a frontális lebegyben és a törzsdúcban. Sok mentális betegség esetében ez a gyulladás a fő bűnös, ami egyébként a szervezet önvédő mechanizmusa. Mindez számunkra jószerével teljesen észrevehetetlen. Azt sem tudjuk, hogy leépültünk, közben pedig eljutunk odáig, hogy már a cipőnket sem tudjuk megkötni. Nem tudjuk, vagy nem akarjuk. Édesmindegy. Mivel ez a nyavalya nem jár fájdalommal, akkor vagyunk a legnagyobb bajban, ha teljesen egészségesnek érezzük magunkat. Ilyenkor nem árt, ha mielőbb fölelevenítjük távoli őseink szokásait és elkezdünk vadászni-gyűjtögetni.
