Ha létezik téma, amit ilyenkor, karácsony környékén szinte kötelező megpengetni, akkor az nem más, mint az otthonszülés. A Kisjézus világrajövetelének körülményeiről van szó. Függetlenül attól, hogy igaz-e a történet vagy sem, ez az esemény aligha alakult volna úgy, ahogy, ha abban a biblikus korban nem létezik az otthonszülés intézménye. Köztudott, hogy az emberiség megváltóját egy jászolba pottyantotta bele a gólya, mégsem sértett meg vele semmilyen higiéniai előírást.
Ha már akkor is lett volna EU, és történetesen a Szentföldig terjed a fennhatósága, valószínűleg boldog megelégedéssel nyugtázza ezt az egészet. A magyarázat erre borzasztóan egyszerű: azzal, hogy Mária ebben a természeti környezetben adott életet a Jóisten egyszülött fiának, látványos és egzakt módon gyakorolta a szabad választás elidegeníthetetlen jogát. Ebben a konkrét esetben mindez arra a körülményre szorítkozódott, hogy szabadon dönthetett, hol és milyen körülmények között kíván szülővé válni.Az EU legújabb fölfedezése szerint – ami már nem is annyira új, hisz megvan vagy két hetes – a magyar és a kelet-európai nők évtizedek óta nem gyakorolhatják ezt az alapvető állampolgári jogukat, hanem kórházakba kényszerítve, steril és rideg műszerek között kénytelenek szülni. A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság első fokon eljáró tanácsa szerint Magyarország megsértette annak a magyar állampolgárnak a magánélethez és a családi élethez fűződő jogait, aki ez ügyben – merthogy nem engedték otthon szülni – panasszal, jobban mondva följelentéssel járult a nagytekintélyű grémium elé.
Mi tagadás, ez az ítélet nagyon a kedvem szerint való. Mint minden öntudatos magyar honpolgárnak, nekem is elegem van már a kórházak egyoldalú packázásaiból. Igaz, hogy még nem hoztam a világra egyetlen bébit sem, viszont bőven volt részem abban a sok rosszban és csúfságban, ami ezeket az istentelen helyeket körbelengi. Megesett például, hogy anélkül operálták meg az elfakadt vakbelemet, hogy tiszteletben tartották volna a magán- és a családi élethez fűződő jogaimat. Bevittek egy jól fölszerelt műtőbe, és csak úgy, orvosiasan megmentették az életemet, pedig én jobb szerettem volna, ha ezt a műveletet apám istállójában hajtják végre. Nekem aztán ne mondja senki, hogy a kórházban profibbak a körülmények! Én ehhez az istállóhoz elvi és érzelmi alapon ragaszkodom, mert gyerekkoromban kiváló rejtekhelyül szolgált, amikor Sanci barátommal kovbojost játszottunk. Számomra a családi élet és a magánélet legintimebb megtestesítője ez a szarszagú, penészes falú istálló, és szuverén jogom van itt lebegni élet és halál között, ha úgy hozza a helyzet. Az EU ítélete valósággal megacélozott ebben a hitemben, mert a magán- és a családi élet gyakorlásának szuverenitása terén precedenst teremtett, amit eztán mindenütt kötelező lesz alkalmazni.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szülés nem hasonlítható össze egy életmentő műtéttel, de bizony előfordul néha az is, hogy a szülés életmentő műtétté válik. Erre az esetre a társadalombiztosításnak kutya kötelessége lesz felkészülni, éspedig úgy, hogy közben érzékenyen figyelnie kell a magán- és a családi élet háborítatlanságát. És ha már itt tartunk, az otthonszülés fogalma is erősen relatív, pláne úgy, hogy az otthon definíciója sincs kőbe vésve. Vannak például olyan embertársaink, akinek az utca jelenti a kapcsolódást a magán- és a családi élet között. Számukra kötelező lesz lehetővé tenni az utcánszülést, aki pedig imád utazgatni, ezentúl minden további nélkül szülhet majd vonaton, autóbuszon esetleg túrakerékpáron, sőt, elképzelhetőnek tartom azt is, hogy az egzibicionisták kedvéért bevezetik majd a tévés szülést, mégpedig élő, egyenes adásban.
A lehetőségek szinte korlátlanok, vagy csak az emberi ostobaság szabhat nekik gátat. Az viszont több mint dicséretes, hogy az EU ennyire figyel ránk, és ha már a realitás talajára nem képes leereszkedni, legalább jól elszórakoztat bennünket.
