Egészen friss a hír, hogy egy nagy forgalmú áruházlánc valamelyik vezető beosztású tisztségviselőjéről kiderült: másodállásban gennyes szájú kommentező. Állítólag nem is nagyon titkolta, hogy a valódi életben nagyfőnöki státust tölt be egy olyan helyen, ahol sok emberrel van napi kapcsolatban. Ahogy az lenni szokott, a magyar média bulvárabbik vége rögtön lecsapott erre a prédára, és ugyanazt tette vele, amit házieb szokott a tollseprővel. Megjelent egy best of válogatás is az ipsétől, amit, mert kíváncsi természetű vagyok, magam is megnéztem. Tényleg van benne minden, úgyhogy kár volt időt pazarolni rá.
Sokkal fontosabb ennél az a kortalan dilemma, hogy vajon meddig lehet és érdemes a nickname-ek mögé bújni? Vannak, akik azt mondják, csak így, ezzel a lenyomozhatatlan anonimitással érhető el és valósítható meg az a szabadság, amire titkon mindenki vágyik, de szerintem ez marhaság. A véleményformálásnál úgy is lehet valaki szellemes, ha nem sért meg senkit, ha nem prasnyálkodik, és nem borít fel minden civilizációs szabályt II. Ramsestől napjainkig. Elismerem, hogy ez a macerásabb út, mert ilyenkor nem elég az, hogy az ember leül a gép elé, és beleveri azt, ami par excellence eszébe jut. Ebben a második esetben írni is tudni kell. Ha pedig az internet annak idején úgy jött volna létre, hogy ez a nickname-ezős algoritmus kimaradt volna belőle, és mindenki kapott volna egy olyan egyedi azonosítót, mint amilyen a személyi szám volt az antivilágban, most nem az lenne a téma, hogy ki gusztustalankodik és ki nem.Nem szeretnék a nagyképűség bűnébe esni, de én negyedik éve folyamatosan publikálok a neten és ezt a tevékenységet a saját, valódi nevem alatt végzem. Igaz, hogy ezzel a módszerrel szinte semmi esélyem sincs kikerülni az Index címlapjára – bár néhányszor ez is megtörtént, ám ilyenkor tudatosan az ő szájuk íze szerint írtam –, a mondanivalómat mégis mindig el tudtam juttatni azokhoz, akiket érdekelt. Sokszor szánt szándékkal túloztam vagy éppenséggel a visszájára fordítottam azt, amit mondani akartam, de ezt a trükköt olyan játéknak vélem, ami az írás megfejtésre váró rejtélye előtt egyfajta ösztönös tisztelgésnek minősül. Éppen ezért mindig halálosan megsértődtem, ha valaki az álnév mögötti fedezékéből olyasmit vágott a fejemhez, amire nem szolgáltam rá. Az én szememben ez közönséges orvtámadás. Szakasztott olyan, mint lesből rálőni valakire, aki a nyílt úton, fegyvertelenül sétál.
Privát véleményem szerint az álnév mögül kinyilvánított vélemény nem érdemel nagyobb figyelmet egy eldobott csikknél, de az is igaz, hogy némelyik szinte brillírozik a nyelvi leleménytől és a humortól. Nem tudom, melyik nyom többet a latban: ezt a kicsiny, megmosolyogtató szórakozás, vagy a mocskos szájúak féktelen törtetése?
Idővel talán majd kiderül.
