Lázadás szélén állnak a devecseriek, mivel az ügyükben nem történik semmi érdemleges. Néhány nappal ezelőtt az egyik legnagyobb forgalmú magyar hírportálon megjelent egy cikk, hogy az adományként befizetett mintegy egymilliárd forintnak csak az elenyésző része jutott el a rászorulókhoz, az összeg nagyobbik részét mintha a föld nyelte volna el.
A jó érzésű, ámde naiv magyar emberek most háborognak, hogy micsoda dolog ez, hol a tisztesség, meg az erkölcs, ha már a szolidaritásra szánt pénzek is megdézsmálódnak. Velük szemben nekem az a véleményem, hogy miért ne dézsmálódnának meg, ha már vannak? Tudvalevő, hogy a pénz nem jól viseli, ha kézen-közön áramoltatják, mert ilyenkor megváltozik a halmazállapota, magyarán: párologni kezd. Tetézi a bajt, ha csak úgy, dobálni kezdjük be valahová, mondjuk egy folyószámlára, vagy egyéb gyűjtőhelyre. Ez esetben a pénz spontánul gyűlik, ami az ellenőrizetlenség látszatát kelti. A normális pénzforgalomban minden egyes forintnak megvan a maga útja. Pontosan tudni, honnét, hová érkezett, és mi volt a helyváltoztatás célja. Azért van erre szükség, mert manapság nagyon divatba jött a pénzmosás, ami abból áll, hogy egy bizonytalan eredetű összeget megmártóztatunk a banki pénzforgalomban, amitől a lóvé patyolattisztává válik. A spontán adományozás oldalágon inkább a pénzmosással tart rokonságot, mert hiszen senki sem kérdezi meg az adakozótól, honnan származik az a pénz, amit befizetett.
De a devecseriek emiatt még nem jöttek volna ki a béketűrésből. A gond lényege abban rejlik, hogy az adományok java része alapból elmegy az adományozó szervezetek működésére. Ami ezek után még megmarad, azt apró darabokra tépkedi a bürokrácia. Egy kis kezelési költség, egy kis átutalási illeték, és máris ott vagyunk, hogy abból a lelkesen összerakott egymilliárdból csak az aprópénz marad.
Nem vonom kétségbe a szándék tisztességességét, de elképzelni sem tudok nagyobb marhaságot annál, mint amikor az ember csak úgy, mindenfajta elismervény nélkül pénzt nyom rá egy ki tudja, ki által ellenőrzött folyószámlára, vagy azért emelt díjas sms-ezik, mert valahonnét azt hallotta, a vörösiszap károsultjaiért teszi. Miért éppen ez a vonal működne tisztességesen ebben az országban, amikor szinte semmi sem úgy működik, ahogy kéne? Megmondom, miként lehetett volna egyszerűen, és abszolút tisztességesen megoldani ezt a segélyezési ügyet. Minden károsulnak nyitni kellett volna egy bankszámla számot, feltöltési azaz utalási limittel. A limit értéke a kárbecslés után megállított összeg volna, ami azt jelenti, hogy mindenki csak azt a pénzmennyiséget kapná, amire jogosult. Ha valaki elérné a limitet, több pénzt nem kapna a folyószámlájára, mert az adomány azokhoz irányítódna, akik még jogosultak rá. Az adakozók is és a rászorulók is tudnák, kitől és hová érkezett a támogatás.
Ez a metódus annyira egyszerű, hogy rejtély, miért nem jutott eszébe azoknak, akik sokkal okosabbak nálam. Alighanem ez az a rejtély, amelynek a vörösiszap ügy minden érintettje tudja a magyarázatát.