Állítólag készen van az új médiatörvény, de egyik cikkelye sem foglalkozik a netes időrablás témakörével. Nem arra a tevékenységre gondolok, amikor az ember rajta feledkezik valamelyik szájton és csak akkor kap észbe, amikor már zörgősre száradt, hanem arra, amikor a magukat hírportáloknak kikiáltó társaságok szenzációsra gyúrt címekkel próbálnak bennünket rávenni arra, hogy térjünk be hozzájuk. Egy kattintás nem sok, de néhány ütős címből játszi könnyedséggel összejön az a látogatásmennyiség, aminek láttán a hirdetők már hajlandók kinyitni a bukszájukat.
Ennek az egésznek az árnyoldala csupán minket, gyanútlan olvasókat érint: a szenzációs címek mögött olyan bagatell érdektelenségek sorakoznak, amelyekre normális felkonferálás esetében senki nem vesztegetné a kattintását. Túlnézve azon, hogy az idő igenis pénz, amelyből minden egyes fölösleges egérnyomkodással másodpercekben és forintban mérhető mennyiségeket veszítünk, az épp hogy csak megpillantott információkból azért valami mégis megmarad a fejünkben. Ha a lényeget a maga csupasz valóságában szemléljük, szinte teljesen mindegy, hogy egy adott honlapon órákat töltünk el, vagy éppen csak rásandítunk. Az ott látott dolgok ugyanis a pillanat tört része alatt képesek befészkelődni a tudatalattinkba, kiszorítva és megsemmisítve az ezeknél összehasonlíthatatlanul fontosabb tartalmakat.Tegyék el gyorsan a kedvenceik közé!

