Az új kormányprogram mellett lehetetlenség elmenni szó nélkül, nekem például az otthoni pálinkafőzés liberalizációja tetszik benne a legjobban. Ez az a pont a 29-ből, amit maradéktalanul értek: a magyar nép végre kievickélt a setét középkorból, és a modern lepárlótechnika legújabb, formatervezett vívmányait hasznosítva, megcsinálhatja a maga tütükéjét.
A tütü ugyanis nem játék. Történelmi példák is bizonyítják, hogy azok az országok, amelyek korlátozni próbálták a gyártását, a forgalmazását vagy a fogyasztását, nyakig keveredtek a bűn sötét fertőjébe (lásd. Al Capone és Chicago). Nem is tudom megérteni, hogyan bírt meglenni a magyar társadalom egészen idáig tütüfőzési engedély nélkül? Minálunk Jugóban például az ilyesmi alanyi jogon járt, mint a lélegzet. Már kölök koromban a kisipari szinten működő pálinkafőzdék környékén lófráltam, egyformán szívva magamba a szarra megszólalásig hasonlító cefreszagot és a rézelejét kóstolgató öregek életbölcsességét. A mi falunkban, Ómoravicán legalább három legális pálinkafőző működött - télen-nyáron 0-tól 24 órás nyitvatartással -, nem beszélve azokról a szerkentyűkről, amelyeket vashordókból és a kereskedelmi forgalomban is kapható rézkazánokból ábdáltak össze. Akinek megforrt a cefréje, kibérelt egy ilyen eszközt, talicskán hazatolta, és az udvarban, kukoricacsutkán, szép lassan kifőzte vele a maga pálinkáját. Máig emlékszem ezekre az idilli hangulatú, langymeleg estékre, amikor jóapámmal felváltva tekergettük a kurblit – nehogy a cefre odakozmáljon –, és izgatottan vártuk a rézcső végén megjelenő matériát, miközben a tavalyi matéria maradványát kortyolgattunk.
A kisebbségi létnek ez volt az egyik leglátványosabb jósága: az államalkotó szerb, horvát, bosnyák, macedón, satöbbi népek pálinkafőzési jogai miránk, magyarokra, ruszinokra, tótokra, satöbbikre is rászálltak. Büszkén és felelősségem teljes tudatában merem állítani, hogy az imént felsorolt tényekre alapozva valóságos pálinkaszakértőnek számítok, különös tekintettel a ringlóból készült nedűkre, mert a nyolcvanas években egy alkalommal ebből a gyümölcsből olyan isteni nektárt sikerült gabalyítanom, hogy a színe is aranysárga volt.
Mert én is főztem ám a tütüt! Néha kikölcsönzött eszközzel, máskor meg beállva a sorba a nagy, hivatalos pálinkafőzdék elé, attól függően, mennyi cefrét sikerült megvalósítanom. Emiatt az elhivatottságom miatt tudom például azt is, miként kell kezelni a cefrét, hogy elsőrangú legyen, és hogy cukrot csak az tesz bele, aki idióta, vagy eladásra szánja a pálinkát. De azt is tudom, hogy ebben a mai, kiélezett világban minden speciális infóra féltő gonddal kell ügyelni, mert sose lehet tudni, mikor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy ezekből a látszatra haszontalannak vélt infókból kelljen megélnie. Tudván tudom ezt, hűséges olvasóimnak mégis elárulom, hogyan leplezhetik le egy nagyon egyszerű trükkel azt, hogy van-e a tütüben cukor avagy nincs. Ehhez a művelethez a mutatóujjuk hegyére kell cseppenteni egy picinykét a megvizsgálandó anyagból, majd a hüvelykujjunkat rányomva megnézni, hogy a matéria úgymond: ragad-e. Ha ragad, a pálinkában bizony cukor tartózkodik.
Ez csak egy a sok tucat apró trükk közül, amelyekre a pálinkafőzéssel kapcsolatban Ómoravicán sikerült szert tennem, és amelyeknek köszönve joggal pályázhatnék a kormány tütükeügyekért felelős államtiktárának székére. Ha rám bíznák ezt a posztot, minden megtennék a magyar tütü hazai és határon kívüli népszerűsítésére, és a kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság hírének terjesztésére. Isten engem úgy segéljen, és egészségünkre!
www.regenytar.hu
