Akkora betűkkel virít az egyik létesítmény kirakatában, hogy majd kiveri a szemem, de mindig előcsalja belőlem a kérdést: ha szépségszalon, akkor mi másról lehetne szó, ha nem testfogyasztásról? Ez így fellengősen nagyzolónak, mi több: marhaságnak tűnik, mert azt sulykolja belénk, ami amúgy is evidens. Még szép, hogy testfogyasztásról van szó, mert ennek ugyebár nincs alternatívája. Ha történetesen lenne, azt lélekfogyasztásnak kéne nevezni.

 

Csakhogy a lélek egy és oszthatatlan, vagy ami ennél is lényegesebb: megfoghatatlan. Még a pontos definíciójával is hadilábon állunk, de hosszú és bonyolult ügyködés után elértük azt, hogy legalább megmérhető. Ma már mindenki tudja, hogy a lélek súlya 21 gramm, vagyis, ha meghalunk, ezzel a pillangónyi súllyal könnyebbek leszünk. Nem kétséges, hogy mindez azért következik be, mert valami kiröppen az emberből, és mivel ez a halál bekövetkeztével egy időben történik, az a kiröppenő valami nem lehet más, mint a lélek.
 

A misztikus tudományok innentől csak azzal foglalkoznak, hová kerülhet, és mivé lényegülhet át ez a 21 grammot nyomó súlyocska, pedig sokkal érdekesebb volna akkor tanulmányozni, amikor még az emberben van. A tudomány mai állása mellett biztosan kifejleszthető lenne például olyan eszköz, amely az élő testben is meg tudná mérni a lélek tenzióját, és ha valakinél a normálistól eltérő értéket mutatna, az eset súlyosságától függően terápiás beavatkozást tenne szükségessé.

 

Ötven év felett például, amikor az ember fél szemmel már a sír felé kacsingat, erősen javallott lenne évente egyszer mindenkinek ellátogatni valamelyik lélekgyógyászati központba, megnézetni a lélektömeg indexét. Gyanítom, hogy sokan lennénk, akiket megdöbbentene a laborvizsgálat eredménye, és talán elgondolkodnánk, mi váltotta ki ezt a tragikus állagromlást. Kezünkben a cetlivel, szomorúan ballagnánk kifelé a hipószagú diagnosztikai centrumból, és közben letennénk a nagyesküt, hogy itt a vége a lélektelen, henye életmódnak.

 

Ha az adatok léleksúly csökkenést mutatnának, viszonylag egyszerű lenne a dolgunk: napi egy-két óra ájtatossággal egybekötött spirituális hízókúrával aránylag könnyedén visszatérhetnénk a régi kerékvágásba, de ha a 21 gramm fölmenne, mondjuk 30-ra, vagy még többre, nem maradna más, csak a radikális lélekböjtkúra.

 

Ebből a nézőpontból már egyáltalán nem tűnik feleslegesnek a Testfogyasztás azon az általam többször is körberöhögött szépségszalonon. Arról árulkodik, hogy ezen a helyen csak testileg sorvasztják, nyüstölik és apasztják a vendéget, lelkileg viszont békén hagyják. Akik lepasszolnak pár kilót a feleslegükből, abban mindvégig biztosak lehetnek, hogy spirituális jellegű szorongásaik garanciálisan megmaradnak. Ugye megnyugtató?