A magyar ember úgy vélekedik, hogy amit nem tiltanak vasbetűkkel, Wertheim zárral és aknamezővel, azt meg szabad csinálni. Nem tudom, más országokban miként van ez, szinte biztos, hogy nagyon hasonlóan, de mivel magyar vagyok és ebben a hazában élek, nem foghatom ezt rá a dánokra vagy a svédekre, csak miránk, magyarokra.
A törvény például nem tiltja, hogy valaki átjelentkezzen egy másik szavazóhelyre, sőt ezt a faramuci ügyet inkább szabályozni próbálja, mintegy feltételezve, hogy néptársaink csak akkor tartózkodnak a lakókörletükben, ha szavazásmentes időt mutat a naptár. A politikusok olvasatában ez úgy működik, hogy suba alatt megpróbálnak minél több elkötelezett szavazójukat átkommendálni abba a körzetbe, ahol a jelöltjük győzelmi esélyeket dédelget. Baj akkor keletkezik, ha ezt az átjelentkeztetést menedzselő, vagy verbálisan támogató politikusok ugyancsak verbálisan mélyen elítélik és megvetik az ellentábort, azt feltételezvén róla, hogy két pofával habzsolja a tiltott gyümölcsöt, magyarán: szervezi és bonyolítja az átjelentkeztetést. A szavazó ekkor a meghasonlás állapotába kerül, ám ez speciel senkit sem érdekel.De vannak olyan megbízott személyek is, akik ezt az egészet felügyelik, vagy divatos nemzetközi kifejezéssel élve bonyolítják. Ők azok, akik - látván az átjelentkezéses metódus csődjét és abszurditását - valamilyen nehezen körvonalazható, mondhatni éterikus szakértői státusra vagy pozícióra hivatkozva kijelentik: szar a törvény. Ez is jellegzetes magyar sajátosság: a törvény mindig szar, és bár értelmezni ugyan lehet, sőt kell is, ami a megoldást illei, itt kérem abszolút tehetetlenek vagyunk.
A felelősség innentől az Atyaúristené, aki ugyancsak sáros, mert a saját törvényhozói jogkörében is szarul tevékenykedett, nevezetesen több olyan törvényt alkotott, ami már a kihirdetése pillanatában is működésképtelennek bizonyult. Legnagyobb hibája például az volt, hogy uralkodó fajjá tette az embert, ám ennek részleteibe most ne menjünk bele.
A törvény tehát szar, de nem azért mert kapkodva, átgondolatlanul lett megcsinálva, hanem mert a maga naturális, meztelen csiga valóságában egyáltalán létezik. Már az is kész röhej, hogy egy ilyen miniatűr országban, mint amilyen mi vagyunk, 386 országgyűlési képviselő apasztja a közvagyont. Azokban a rég elfeledett időkben, amikor még világbirodalom voltunk, ez még belefért volna a költségvetésbe, de Trianon óta egy nap leforgása alatt bármelyik országcsücsökből bármelyik országcsücsökbe el tudunk jutni, ami ugyebár sokat elárul a dimenziónkról meg a képességeinkről.
És innentől tolakszik elő a nagyon logikus kérdés: ebben a miniállamban, amit magunk között Magyarországnak nevezünk, és ahol négyévente egyszer vannak a parlamenti választások, miért kell kavarni a szart ezzel az átjelentkezéssel? Erre az egy – vagy maximum két – napra menjen szépen mindenki haza, látogassa meg a rokonságot, vigyen virágot a nagyik sírjára, igyon egyet a régi ismerősökkel és szedje ki a levélszekrényből azt a rengeteg levelet, amit az APEH négy év alatt belegyömöszölt. Ha ez macerás neki, akkor ne szavazzon (az egyik ismerősöm Németországból jött haza szavazni, majdnem ezer kilométert nyomva le csak idefele), de az is igaz, hogy így sokkal unalmasabb lenne a kampány. Nem tudom, megéri-e?
