Érdekes téma, hogy amíg a politikusi mutykározások felderítésére rengeteg figyelmet fordít a média, addig jóformán semennyit nem foglalkozik a házi őrizettel, pedig erre is lenne igény. Engem például cudarmód érdekel, mi mindent takar ez valójában. Primitív írói eszemmel úgy képzelem el, hogy az ember egész nap háziköntösben és papucsban flangál a lakásban, jó sokszor megtéve a konyha és a nappali közötti távot, mert az izoláció talán arra is vonatkozik, hogy netezni és telefonálni sem szabad, nem beszélve az ablakon kifelé bámulásról, ami meg azért nem tanácsos, mert az örökké éhes paparazzik csak erre várnak, hogy kócosan, borostással, kilógó pöccsel lekaphassák az egykoron rettegett basát, a tanácsadói cégeknek utalt százmilliók kiderülése előtt isten ostorának számító csúcspolitikust, és rohanjanak vele a bulvármédiába, ahol egy erre szakosodott csapat vár készenlétben, hogy tovább verje ezt az amúgy is meleg vasat, úgyhogy a házi őrizetes a saját érdekében a közelébe sem megy az ablaknak. Sóhajtozva bámulja a fekete monitorú PC-jét az asztalon, vagy ha bekapcsolja, akkor csak valami ősrégi lövöldözős off-line gamét merészkedik rajta nyomni, de ezt is hamar megunja, mert hozzászokott ahhoz, hogy csupa csúcstechnikával van dolga, ez meg így gagyi. Kimegy tehát a konyhába, szórakozottan föltesz egy újabb kávét, a gáznál meg rágyújt az újabb, ki tudja hányadik cigarettájára és keservesen átkozza ezt a méltatlan sorsot, ami osztályrészéül jutott, pedig egyáltalán nem szolgált rá, sőt mi több, ő mindenkinek jót akart, beleértve önmagát is, meg természetesen a pártot, és ez a két szándék ugyanúgy viselkedik, mint a párhuzamosok a geometriában, ő pedig tisztán látja ezt a végtelent, akár a rossz tanuló a Tanár úr kéremben, és ettől egészen el is kámpicsorodik. Két kósza könnycseppet is elmorzsolgat a szeme csücskében, aztán visszacsoszog a dolgozószobába a kávéval, és lerogy egy kopott, macskatépte huzatú fotőjbe, szórakozottan maga elé vonszol valamilyen iratmappát és úgy tesz, mintha dolgozna, pedig a gondolatai csakis és kizárólag a saját nyomorúsága körül járnak.

 

De lehet, hogy mindez téves és a házi őrizet egyfajta vidám kívülállás, ahonnét az ember joviális megelégedettséggel tekingethet kifelé a felbolydult, és megveszekedett világba. Nem kopott köntösben, hanem elegáns melegítőben flangál és szó sincs arról, hogy nem netezhet és nem telefonálhat. Ha megéhezik, pizzát rendel, estefelé pedig akár hölgyvendéget is fogadhat, senkinek semmi köze hozzá, mert nem lépi át a küszöböt – a pizzafutárnak is on-line fizet  –, az ablakba pedig juszt is kidülleszti magát, hogy a paparazzik láthassák, nincs mit rejtegetnie a világ előtt. Ha alaposabban belegondol, még jól is jött neki ez a kis szobafogság, mert így körülnézhet egy kicsit on-line a pénzügyei között, és csinálhat egy gyors rovancsot, mert eddig nem nagyon ért rá az ilyesmire. Igaz, hogy most a kutyát nem tudja megsétáltatni, de ráállíthatja a futópadra, ami a megtett kilométerek számát tekintve dettó ugyanaz. A barátai minden nap meglátogatják, és sosem jönnek üres kézzel, ő meg velük együtt nevetgél ezen az egész haszontalan ügyeskedésen, aminek a végén megdicsőülve, valóságos metamorfózist átélve fog újjászületni, és mint a csúf bábból kikelő csodálatos pillangó fog kilépni a világ színe elé, mert nem találhatnak ki ellene semmit, vagy ha mégis, meg fogja védeni az atombiztos bunkernél is hasznosabb civilizációs találmány, a mentelmi jog.

 

Ilyennek képzelem el a házi őrizetet, pro és kontra, de lehet, hogy az igaz valóság most is valahol e két véglet között van. Félúton.