A mai téma egy kissé közhelyes lesz, mivel ilyenkor, év elején mindig megborong bennem a sejtés, hogy tán nincs nagyobb átok a világon az adóbevallási kötelezettségnél. Gondolom, vagyunk ezzel így egypáran. Nem az a bajom vele, hogy mint tevékenység egyszerre utálatos és kegyetlen, hanem, hogy a velejéig kiszámíthatatlan. Most 2010 január elejét írunk, de a jó isten se tudja, milyen módon és formában kell majd adót fizetnünk egy év múlva, ami kész röhej, mert mi az az egy év az egész írott történelemhez képest? És nem is a jövőre kihúzadnó lottószámokat, de még csak nem is az egy év múlva esedékes időjárást kéne előre megmondani, hanem azt, hogy hány kulcs lesz és öszvissza hány százalék.
Csak azért vagyok mérges, mert mint írói tevékenységet végző, és ebből megélni próbálkozó kékalgának, fölöttébb üdvös lenne tudnom, globális távlatokban gondolkodva mi mindenre számíthatok majd a kereslet-kínálatban. Marketingstratégiám alapvető lényege volna ez, mert ha az idén év vége felé kiderül, hogy mindaz, ami az adóbevallás szempontjából ebben a naptári évben országos szintű hétszentség, az jövőre egyértelműen ki fog menni a divatból, annyira zavart és nyugtalan leszek, hogy képtelenné válok megírni a napi betevő penzumomat, aminek hosszú távon az adóhivatal látja majd a kárát.
Nemrég találtam egy kimutatást, amely azt taglalta, hogy két-háromszáz évvel ezelőtt még annyira stabil volt a világ, hogy az emberek születésétől a halálukig szinte semmit nem változott. Ez a trend az 1800-as évek második felétől szűnt meg. Ma már ott tartunk, hogy a technológia négy év alatt képes a teljes és totális megújulásra. Mivel ez a metamorfózis sokkal inkább lenyűgöz, mint amennyire elborzaszt bennünket, csakis és kizárólag az adózási szabályok változása alapján érzékeljük a körülöttünk tapasztalható káoszt. Az előírások folytonos cserélgetése arra a lázas kapkodásra emlékeztetnek bennünket, ami a csernobili atomerőműben történt, amikor a négyes blokk ellenőrizhetetlenné vált és felrobbant.
Nem tudom, a valódi piacgazdaság országaiban mennyire időtállók az adózási normatívák, de gyanítom, hogy ott is repedezik a felépítmény. Ha másért nem, talán azért, mert a technológia ezekben az országokban a legfejlettebb, olyan pedig nincs, hogy az élet egyes területei trappolva változnak, miközben más tényezők érintetlenek maradnak. És most jön az a menetrendszerű közhely, amit fentebb már jeleztem: a világ legnagyobb átka, éppen az, amit sokak szerint a legnagyobb áldása: az önmagát gerjesztő, láncreakciószerű fejlődés. Egy ilyen folyamatnak a vége nem is lehet más, mint világméretű dögvész és halál, de addig, amíg ez be nem következik, biztos kapaszkodási pontként megmaradhat nekünk a szokásos, év eleji adóbevallás.
