Már vagy öt perce azon tűnődöm, milyen jelzővel illessem azt a törekvést, ami a modern, kattintásközpontú internetes újságírást jellemzi. Ma például egész nap esik a hó. Van, amikor csak szálingózik, és van, amikor szépen, kitartóan hulldogál, de hát telet mutat a naptár, és az időjárásnak ilyenkor ez a dolga. Akkor sem lehet rá mondani egy rossz szót sem, ha napokig szakad a hó, hogy aki járkálni akar, annak valóságos lövészárkokat kelljen ásni, mint Fellini Amarcordjában.
Én is emlékszem olyan telekre, amikor nálunk, Ómoravicán az ablakpárkányig ért a hó, mégsem voltunk beszarva egy szemernyit sem, hanem behúzódtunk a kályha mellé, és a jégvirágos ablakon keresztül, jóleső borzongással lestük a kinti fejleményeket.
Megesett az is, hogy a Bundás kutyánkat reggelente úgy kellett kilapátolni a hó alól, mert arról szó sem lehetett, hogy velünk éjszakázzon, faluhelyen kutyának az óljában van a helye. A Bundás nem nagyon sértődött meg emiatt, mert ez volt számára a normális, mármint, hogy télen esik a hó, neki meg kint osztottak lapot ebben a puha, fehér, bár egy kissé azért hűvöskés matériában.
Ehhez képest most ott tartunk, hogy ha leesik öt centi hó, narancssárga riasztást adnak ki, bár azt, hogy ebben a helyzetben mit kell tenni, senki se nagyon tudja. Az internetes újságírók azokban a jól fűtött szerkesztőségi szobákban, ahová nemcsak a hóesés, de a valódi élet sem igazán hatol be, vígan elprofitálnak ebből a semmi rendkívülit nem produkáló jelenségből, mert miközben a sokadik kávéjukat kotyolgatják, olyasféle címeket agyalnak ki a semmitmondó híreik fölé, mint például: „Havazás: a helyzet fokozódik, erre egyáltalán nem számítottak!”, vagy „Havazás: narancs riasztás - ez rázós lesz!” és a többi.
Az egészben az a legfurmányosabb, hogy azon a hírportálon, ahol ezeket a marhaságokat megtaláltam, minden cikk alatt van egy értékelés nevű link, amire rákattintva feljön egy ablak, hogy szavazzak, tetszett-e ez az írás, vagy nem. Mivel az ilyen szenzációhajhász címek nemcsak, hogy nem fogynak, hanem egyre inkább szaporodnak, arra következtetek, az olvasók többsége fölöttébb kedveli ezt a fajta művi borzongást, magyarán: jó néven veszi, hogy unos-untalan becsapják és félrevezetik. Ha nem így lenne, a szerkesztőknek inukba szállna a bátorságuk és az álhírek helyett kénytelenek volnának valódi, hasznos híreket fölkutatni és megjelentetni. De a helyzet az, hogy ami a neten aktuális napi hírként bolyong, anélkül nyugodtan meglehetünk, és ebben alighanem a nyugalom a kulcskifejezés, mert mintha éppen ezt szeretnék tőlünk elorozni.
Nekem egyébként jó sorom van, mert a munkám egyfajta röghöz kötöttséggel jár, így a kilátásba helyezett iszonyú hóesés nem idegesít. Augusztusban biztosan másként vélekednék erről, de most éppen január van, ráadásul szerb karácsony. A régi, jugoszláv időkben Ómoravicán, a derékig érő, nagy havakban erre is koccintottunk.
