A golfhoz nincs semmi közöm, de a világ első számú golfjátékosának magánéleti botránya engem is utolért. Lehetetlen nem foglalkozni vele valamilyen szinten, pláne itt, a neten, mert a havas, fagyott bácskai határban azért nyugodtan meglennék nélküle. Ám itt, ahol momentán vagyok, amerre csak böngészek, majdnem mindenütt az jön ki, hogy a sztár és a felesége – a svéd bikinimodell és bébiszitter, Elin Nordegren – agyba-főbe gyepálják egymást. Főként a feleség jeleskedik ezen a téren, mert ha hinni lehet a híreknek, legutóbb például úgy megoldalintotta szegény Tigert, hogy kisebb korrekciós műtétnek kellett alávetni.
A vérmes természetű asszonyka tehát nem ismer sem tréfát, sem kegyelmet, és amikor azt észt osztogatták, alighanem kétszer is sorban állt, mert 300 millió dollár lelépési pénzt facsart ki a golfpályák virtuózaként számon tartott férje urától. Anélkül, hogy lenézném és megvetném Tiger Woodsnét, valahol mégis úgy érzem, hogy ez az egész durva és aránytalan. Nem kétséges, hogy ez a hölgy az előírásoknak megfelelően látta el az amerikai wife szerepét, és soha, egy percre sem feküdt le a pizzafutárral vagy a porszívóügynökkel, ám ha ez a dolog a férjével nem a sztárságtól indul, hanem onnan, hogy Tiger, mondjuk, felszolgáló egy gyorsétteremben, és ott habarodnak egymásba, akkor nem tudom, az asszonyka föl tudta-e volna duzzasztani a családi bankbetétet a mostaninak legalább a felére?Nem azért mondom el mindezt, mert védeni szándékozom a csaló és gazember férjet – a népi bölcsesség is azt tartja, hogy az a férfi, aki megcsalja a feleségét, az egy disznó, aki meg nem az egy marha –, csak arra próbálok rávilágítani, hogy a háromszáz millió egyfajta dőre pofátlanság, és annak is a netovábbja. Ha Tiger Woods nem lett volna akkora zseni, amekkora, tán a körülötte legyeskedő kis női csukák sem szédítik meg annyira, amennyire, de a család éves költségvetése akkor úgy hatvan és százezer dollár között mozogna, ami ugyebár egész más fénybe borítaná ezt a mostani válópert.
A véleményem erről és a hasonló históriákról egész egyszerűen az, hogy minden válópernél okos és bölcs mérlegeléssel kéne felmérni, ki mennyivel járult hozzá a családi vagyon felgyülemléséhez és az eredmény figyelembe vétele mellett, a valóság talaján megmaradva osztozkodni. Ennek a háromszáz millás dolognak egy kicsit Monica Lewinsky-s beütése van, mert akkor sem lenne reális, ha a golfsztár (ex)neje a világ legtökéletesebb háziasszonya, aki a gyerekeit úgy neveli, ahogy az amerikai családi almanachokban meg van írna, az ágyban meg úgy viselkedik, ahogy a csernobili 4-es blokk a katasztrófa pillanatában. Lehet, hogy mindez megvan ebben a nőben, és különleges melange-vé keveredik össze, de én alig látok a vele szemben táplált ellenszenvemtől. A helyében én hozzá se mentem volna ehhez a gigasztárhoz, aki az őt körülvevő népszerűségtől aligha maradhatott meg sokáig a józan ítélőképességében, de ha már így alakult, úgy léptem volna ki ebből a kulimászból, hogy azt mondom: egy centet se kérek Tiger Woods pénzéből. Ami gyerektartásként jár, azt köszönettel elfogadom, a többibe pedig fulladjon bele.
Ezt mondtam volna, ha én vagyok a hirtelenszőke Elin Noderegern, és akkor megdicsőülök és felmagasztosulok a világ színe előtt, Tiger Woods pedig erkölcsi hullává aszalódik. De mert nem vagyok sem nő, sem svéd, sem pedig szép, legfeljebb röhöghetek ezen az egészen.
