Őszintén szólva a sírás kerülget. Nem elég, hogy különféle okok miatt a megsemmisülés szélére sodródott a világ, most még az is kiderült, hogy a kibányászható arany mennyisége már csak tíz évre elegendő, egészen pontosan alig 26000 tonnát lehet még kitermelni. Szerintem ez szinte semmi. A jelenlegi népességi mutatók mellett kevesebb, mint négy gramm jut belőle egy főre, ami azt jelenti, hogy páronként a házasságkötéshez szükséges két karikagyűrűt sem adja ki. Ez a tény pszichológiailag tovább rombolja majd az amúgy is labilis házasulandó kedvet, ugyanakkor az egekig szítja föl az arannyal kapcsolatos bűnözést.
Megoldást csak az jelenthet, ha a világ kormányai az ENSZ égisze alatt átfogó műarany csinálás programot hirdetnek, és rehabilitálják a méltatlanul félretolt alkimistákat. De arany nélkül akkor is nehéz, ha nincs bennünk semennyi házasulási szándék, mert ez a legjobb elektromos vezető, és nem is korrodálódik. A nagyon precíz elektromos berendezések csatlakozási pontjait tehát arannyal kell bevonni. Nemrég láttam egy mókás fotót, amelyen köpcös pasasok virítottak akkora aranykeresztekkel, hogy a gigájuktól leértek egészen a pöcsükig. Tíz év múlva ennek a divatnak is vége lesz. Azt sem tartom kizártnak, hogy törvényileg be fogják majd tiltani az aranyból készült magánékszerek viselését, vagy sárgára festett alumíniumot irányoznak elő helyettük.A legnagyobb baj mégis az, hogy arany nélkül kulturális válságba fog sodródni az emberiség, hiszen az arany a hétköznapjaink egyik legmisztikusabb megnyilvánulása. Nincs olyan művészet, amelyben ne lenne jelen hangsúlyosan és kitörölhetetlenül, és már az emlegetése is erőteljes képzettársításra ad okot, hogy mást ne mondjak, én magam is írtam olyan novellát, amelyben az arany, mint rejtélynövelő tényező megjelent. Ha az irodalomból hirtelenül kivonódna minden, ami az aranyhoz köthető, hevenyészett számításaim szerint a globális írásművészet úgy ötven-hatvan százalékkal lenne érdektelenebb, mint manapság. Az arany ugyanis kigyomlálhatatlan része a történelmünknek, a hiedelmeinknek és a tudományos előrehaladásunknak. És most kiderült, hogy már csak 26000 tonna van elrejtve belőle.
Tetézi az ügy súlyosságát, hogy az arany kozmikus körülmények között is borzasztóan ritkán jön létre. Ha jól emlékszem, két neutroncsillag találkozása kell hozzá, és az, hogy ezek az égitestek elég közel kerülve egymáshoz szívni kezdjék egymás anyagát. Ebben az őrjítő hőfokban végbemenő gravitációs lüktetésben alakul ki az arany atomszerkezete, de mivel ezt az egészet egy tudományos-ismeretterjesztő csatornán eléggé foghegyről láttam, ne vegye senki se készpénznek. Arra viszont, ha kell, meg is esküszöm, hogy az arany a világmindenségben is kuriózumnak számít, és kész csoda, hogy a Föld bolygóra ennyi jutott belőle, amennyi megvan. Bánjunk vele csínján, ahogy csak lehet.
