Régi kedves napilapom, az újvidéki Magyar Szó online kiadásában olvastam, hogy a szerbiai közigazgatást is utolérte a válság, aminek következtében az államapparátus nagymértékű leépítést tervez a közszférában. A szerb elöljárók addig osztottak és szoroztak, amíg meg nem állapították, hogy Zentán a közalkalmazottak 43 százaléka felesleges. Ez a túlnyomórészt magyarlakta város ezzel a matematikai trükkel a top lista élére került, mert ekkora fölösleget sehol sem találtak, pedig a szerbiai leépítések összesen 110 községre terjednek ki, és köztük Nis, Kragujevac, Újvidék és Belgrád is szerepel.
Nekem csak annyi közöm van Zentához, hogy a nyolcvanas évek elején ott vásároltam szlovén gyártmányú Renault 4-esemet, és mert a kocsi remekül bevált, Zenta hívő lettem egész életemre. Az a tény már itt, Magyarországon ért utol, hogy a polgárháború után Zentán alakult ki a legjelentősebb egybefüggő magyar népesség, mert azzal, hogy a Horvátországból, Boszniából és Koszovóból elűzött szerbek betelepültek az addig magyar többségűnek számító bácskai falvakba és városokba, alaposan megbolygatták az etnikai arányokat. Szabadkán ma már csak elvétve lehet magyar szót hallani, pedig a hetvenes években még a lakosság több mint háromnegyede magyar ajkú volt. A legnagyobb baj az, hogy az új betelepülők egyáltalán nem a béketűrésükről híresek, amit a magyarellenes inzultusok idegesítő gyakorisága is bizonyít.Még most is emlékszem azokra a régi szép jugoszláv időkre, amikor nyílt rivalizálás folyt a – finoman fogalmazva – urbánusan europér Újvidék és a magyarságtudattal jobban álló Szabadka között. A dolog politikai oldalát teljes egészében leárnyékolta az állampárt, így a felek csak a kultúra harcmezején csaphattak össze. A dolog vége az lett, hogy amikor az újvidéki flották zászlóshajója, az Új Symposion szerkesztősége a minőség és az újszerűség stratégiáját hasznosítva fölülkerekedett a szabadkai Üzeneten, és amikor már mindkét oldal majdnem elhitte, hogy Jugoszláviában valódi demokrácia van, az állampárt hirtelen megunta ezt a ránézvést félig veszélyes, félig nevetséges harcot, és hatalmi pozícióját kihasználva leváltotta a győztes hadvezéreket.
Mindez a nyolcvanas évek elején történt, és akkor még senki sem gondolta, hogy a háttérben csendben lapuló, de igen erős kulturális hagyományokkal bíró Zenta egy napon a bácskai magyarok legfontosabb fészke lesz. Figyelembe véve azt, hogy Újvidéken ma már csak az utcaseprők beszélnek magyarul, Szabadkán pedig ők sem, ez nem is volt akkora nagy varázslat, egészen mostanáig, mert azzal, hogy jelen pillanatban a szerb vezetés kimondta rájuk a 43 százalékos leépítést, nagy valószínűséggel azoktól a közalkalmazottaktól fognak megválni, akik a pénzt inkább vivő, mintsem hozó kultúra, és azon belül is a nemzetiségi, magyar kultúra megőrzésén fáradoznak. Ahogy a Magyar Szó cikkében olvasom, a törvényben van egy olyan záradék is, hogy amelyik község semmibe veszi az előírást és makacsul megtartja a munkaerő-feleslegét, csökkentett pénzeléssel lesz sújtható. Csak hogy a magyarok is megértsék, valójában miről van szó.
