Egy átfogó szűréssorozat után kiderült, hogy a magyar férfiak több mint a felének komoly látásvizsgálatra lenne szüksége. Nekem ettől a hírtől a szemem sem rebbent. Régóta tudom, hogy a mai magyar férfiak szemével valami baj van, mert ha nem így lenne, nem cuppannának rá a mai magyar lányok döntő többsége által felkínált választékra.
Lehet, hogy a természetes kiválasztódás tehet minderről: mivel a mai magyar lányok mindent elkövetnek, hogy műanyagokkal telepumpált, krikszkrakszokkal kitetovált vámpírivadékokká változzanak, a jó öreg természet megtette a szükséges ellenlépéseket, és homályos látást bocsátott a nemzőképes férfiak egyre fogyatkozó táborára. Mindez természetesen nem érne semmit a férfiak ösztönös hiúsága nélkül, mert egy közönséges rossmannos szemüveggel is könnyedén rájöhetnének a turpisságra. De a magyar legények nem szívesen viselnek szemüveget, és ezzel a sorsuk megpecsételődik.Hős nemzetünk intenzív válsága és a természetes kihalás felé sodródása szerintem ennek a faramuci helyzetnek köszönhető (már ha az ilyesmi egyáltalán köszönhető). Dicső fiaink a maguk eredendően csapnivaló látásával becserkészik, meghódítják és ilyen-olyan párkapcsolatokra bírják a fent emlegetett, magas műanyagtartalommal rendelkező honleányainkat, de amikor alaposabban is megtapogatják őket, kiderül számukra az átveréses hamisság. A magyar férfiakat ez a fölfedezés részint sokkolja, részint a meghasonlás állapotába taszítja, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyszer s mindenkorra elmegy a kedvük a hagyományos elveken nyugvó családalapítás gondolatától.
Ha létezik globális intelligencia, akkor az evolúció, mint folyamat, és mint az élő szervezetek fölött regnáló hatalom pontosan tudja, hogy ezzel az önmagát gerjesztő folyamattal – amelynek során a nők egyre nőietlenebbekké, a férfiak pedig férfiatlanabbakká válnak – lényegében kibabrál az őt semmibe vevő, a biológiát, a hormonokat és az egész szerves kémiát félretaszigáló szépség- és szemüvegiparral. A végeredmény nem lehet kétséges, hiszen a magyar férfiak nem csak a nőket látják homályosan, hanem például a magyar futballt is, amelyről egyébként a tiszta, egészséges látással és tőlünk nagyobb tartással rendelkező külföldiek egy sanda rápillantás után is képesek megállapítani, hogy nincs rajta semmi néznivaló.
Nem hallgathatom el, hogy mindezt nagy fájdalommal és még nagyobb félelemmel írom le, mert attól tartok, azok a férfitársaim, akiknek a társkeresés során szerencséjük volt, és az egyre fogyatkozó kínálat ellenére valódi, hús-vér menyecskékre tettek szert, fatvát fognak rám kiabálni. Az ügy jelentősége talán megéri ezt a kockázatot, mert a magyar ipar jelenlegi teljesítőképessége mellett nem lennénk képesek alanyi jogon biztosítani a fehér botot a magyar legényeknek, ha a végek végén teljesen megvakulnának.
A lehető legőszintébben remélem, hogy erre azért nem kerül sor, mert a mai magyar lányok előbb-utóbb rájönnek, hogy mesterséges adalékanyagok – és az általam mérhetetlenül utált tetoválás – nélkül is szépek. Sőt, csak úgy.
Előre bocsátom: nekem nincs légkondim, tehát nem vagyok a téma szakértője, de valami mégis azt súgja, ez a találmány egyike az emberiség sorsát romba döntő haszontalanságoknak. Merész tézisemet arra az egyszerű felismerésre alapozom, hogy pl. a trópusokon a villanyáram feltalálása előtt is éltek emberek, és jól megvoltak légkondi nélkül. Tény, hogy városias környezetben a hőség sokkal elviselhetetlenebb, mint vidéken, mondjuk, egy öreg diófa alatt, de a városi emberek sem teljesen tehetetlenek. Mindenki tudja, hogy a mediterrán városokban sikátorszerűen szűkek az utcák, ami részben a helyhiány, részben meg a hűvöstartás miatt van. Néhány évvel ezelőtt abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy éppen egy rekordhőhullám idején jártam Córdobában, de az óváros keskeny utcáin ebből alig éreztem valamit.
Jelen pillanatban Dél Szudánról van szó, amely több évtizedig tartó polgárháború után vált függetlenné. Őszintén remélem, hogy ezt a példát sokan és sokféleképpen fogják majd követni. Itt, Európán belül is jól jöhetne néhány új nemzeti lobogó, de a recsegő, ropogó vagy éppenséggel rizsfelfújtként terjeszkedő nagy világbirodalmak szétporciózódása sem volna utolsó dolog.
Talán nem vagyok egészen egyedül azzal a véleményemmel, hogy aki a nyaralásán sem tud elszakadni a virtuális világtól, jobb, ha nem is kísérletezik a valóságossal. Ugyanilyen határozottan ki merem jelenteni azt is, hogy a nyaralás szerves, sőt mindennél lényegesebb része maga az utazás. Nem értem például azokat, akik felülnek egy aeroplánra Budapesten, és a kontinenst átszelve néhány órával később leszállnak, pl. Barcelonában. Ezeknek a szerencsétleneknek fogalmuk sincs, milyen érzés végigutazni a Cote d'Azur csupa viadukt-alagút autósztrádáján, és hogy a sík, jelegtelennek látszó Provence után a Pireneusok fenséges ormai szinte rádőlnek az odaérkezőkre. Számomra a repülős utazás egyfajta lelki nyomorúság. Az utazást végig kell szenvedni, mert különben nem tanuljuk meg tisztelni a távolságot.
Ez a jelenség úgy elterjedt a tévében, mint a dudva. Valamelyik sunyi reklámguru kitalálta, hogy milyen frankó lenne, ha rátennénk egy lapáttal a reklám hangerejére, mert így az emberek pofájába szinte belevágódna az információ, a többi meg birka módra átvette. Senki sem jutott el a gondolkodásban odáig, hogy a gyakorlatban is megnézze, vajon működik-e ez a dolog egyáltalán.