Őszintén szólva a sírás kerülget. Nem elég, hogy különféle okok miatt a megsemmisülés szélére sodródott a világ, most még az is kiderült, hogy a kibányászható arany mennyisége már csak tíz évre elegendő, egészen pontosan alig 26000 tonnát lehet még kitermelni. Szerintem ez szinte semmi. A jelenlegi népességi mutatók mellett kevesebb, mint négy gramm jut belőle egy főre, ami azt jelenti, hogy páronként a házasságkötéshez szükséges két karikagyűrűt sem adja ki. Ez a tény pszichológiailag tovább rombolja majd az amúgy is labilis házasulandó kedvet, ugyanakkor az egekig szítja föl az arannyal kapcsolatos bűnözést.
Megoldást csak az jelenthet, ha a világ kormányai az ENSZ égisze alatt átfogó műarany csinálás programot hirdetnek, és rehabilitálják a méltatlanul félretolt alkimistákat. De arany nélkül akkor is nehéz, ha nincs bennünk semennyi házasulási szándék, mert ez a legjobb elektromos vezető, és nem is korrodálódik. A nagyon precíz elektromos berendezések csatlakozási pontjait tehát arannyal kell bevonni. Nemrég láttam egy mókás fotót, amelyen köpcös pasasok virítottak akkora aranykeresztekkel, hogy a gigájuktól leértek egészen a pöcsükig. Tíz év múlva ennek a divatnak is vége lesz. Azt sem tartom kizártnak, hogy törvényileg be fogják majd tiltani az aranyból készült magánékszerek viselését, vagy sárgára festett alumíniumot irányoznak elő helyettük.A legnagyobb baj mégis az, hogy arany nélkül kulturális válságba fog sodródni az emberiség, hiszen az arany a hétköznapjaink egyik legmisztikusabb megnyilvánulása. Nincs olyan művészet, amelyben ne lenne jelen hangsúlyosan és kitörölhetetlenül, és már az emlegetése is erőteljes képzettársításra ad okot, hogy mást ne mondjak, én magam is írtam olyan novellát, amelyben az arany, mint rejtélynövelő tényező megjelent. Ha az irodalomból hirtelenül kivonódna minden, ami az aranyhoz köthető, hevenyészett számításaim szerint a globális írásművészet úgy ötven-hatvan százalékkal lenne érdektelenebb, mint manapság. Az arany ugyanis kigyomlálhatatlan része a történelmünknek, a hiedelmeinknek és a tudományos előrehaladásunknak. És most kiderült, hogy már csak 26000 tonna van elrejtve belőle.
Tetézi az ügy súlyosságát, hogy az arany kozmikus körülmények között is borzasztóan ritkán jön létre. Ha jól emlékszem, két neutroncsillag találkozása kell hozzá, és az, hogy ezek az égitestek elég közel kerülve egymáshoz szívni kezdjék egymás anyagát. Ebben az őrjítő hőfokban végbemenő gravitációs lüktetésben alakul ki az arany atomszerkezete, de mivel ezt az egészet egy tudományos-ismeretterjesztő csatornán eléggé foghegyről láttam, ne vegye senki se készpénznek. Arra viszont, ha kell, meg is esküszöm, hogy az arany a világmindenségben is kuriózumnak számít, és kész csoda, hogy a Föld bolygóra ennyi jutott belőle, amennyi megvan. Bánjunk vele csínján, ahogy csak lehet.
Emiatt van az, hogy a tévétársaságok egyre többet és egyre nyíltabban keseregnek azon, hogy a filmek közé benyomott reklámok idejére a népek elkapcsolnak, vagy fölkelnek és kimennek matatni a hűtőszekrényben. Mi tagadás, én ugyanezt cselekszem, sőt, büszkén mondhatom: a távirányítóval szinte már virtuóz vagyok, olyannyira, hogy időtlen idők óta nem láttam egy fia reklámot sem. Abban a pillanatban, amikor elszakad a film, és a hangerő irtózatosan fölerősödik – ezt az ocsmány trükköt alkalmazzák a tévétársaságok: a reklámok idejére durván, embertelenül és alkotmányellenesen megnövelik a hangerőt –, reflexből rápöttyentek valamelyik tetszés szerinti gombra, és elkalandozok máshová. Nem egyszer az is előfordul, hogy aztán ottfeledkezem ezen a másik csatornán, lesajnálva a reklámblokk miatt csak félig megnézett filmet, ami azért nem nagy baj, mert a tévében majdnem mindig reprízek mennek, vagy a reprízek reprízei, úgyhogy csak az idióták tesznek úgy, mintha nem látták volna az éppen adott, és reklámokkal meg ajánlókkal az eredeti négyszeresére dúsított mozit. Merem állítani, hogy ebben az agyoncivilizált világban, amikor már a vécé lehúzóját is hálózati adapter működteti, az ember legjobb barátja nem a pszichológusa, hanem a távirányítója. Neki köszönhetően kíméli meg magát havi sok száz perc bosszúságtól – ekkora feszültségoldásra a barátok sem képesek –, és nem mellékesen abban a boldogító tudatban is ringathatja magát, hogy egy pirinyót sikerült kibabrálnia a kereskedelmi televíziózással.
Ha már megnemtámadási szerződést kell kötni, akkor régen rossz, ha klímakonferenciát kell tartani, akkor ugyancsak régen rossz. Kivéve, ha a következő megállapodás születik:
Leszámítva ezt az esetet, apám országos, jó komájának isten adta tehetsége volt a lepottyant holmik detektálásához. Az is alátámasztja ezt, hogy egy alkalommal, amikor a vasúti sínek közt bóklászott, és a síkos fémen elesve úgy belevágta a fejét a vasba, hogy a füle tőből lemetsződött a helyéről, a saját cimpáját is minden nehézség nélkül megtalálta. A baleseti ügyeleten azon melegében vissza is varrták neki, par excellence.