Az idei filmes évad legkülönlegesebb alkotása, Az utolsó nyugdíjas egy tömegjelenetekben bővelkedő, kosztümös nagyeposz, amely a hajdanvolt Nyugger Birodalom végnapjairól fest demoralizáló látomásképet.
A film nem foglalkozik avval, mi vezetett a nyuggerek gyors kihalásához, inkább leereszkedik az egyéni tragédiák szintjére, és mélyen belebugyborékol abba az ősmocsokba, ami a nyuggerek köré szerveződött mítosz elidegeníthetetlen része. A rendező, Steven Spielberg hatod-unokaöccse, a magyar származású Spíler Pista szerencsére nem gyalogol bele az érzelgősség kelepcéjébe, hanem mindvégig megmarad a szolid távolságtartás jól kitaposott ösvényén.
De lássuk, miről szól a film: a kissé sokkoló nyitó jelenetben az utolsó elitnyugger kommandó kamikáze rohamra indul a Batthyány téri SPÁR üzletben, mert szuperszombat van, és akciós áron lehet csirkenyakat kapni. Az elavult technológiájú szatyrokkal és nejlontáskákkal hadakozó nyuggerek tömegével hullnak el a pultossal folytatott reménytelen küzdelemben. Az egyetlen túlélő, Unkasz Géza annak köszönheti a szerencséjét, hogy támadás közben beszorul az uborkásüvegek közé, ahonnét csak záráskor szabadítják ki az árufeltöltők.
Hősünk ezt követően elanyátlanodva és legatyásodva lézeng a kifejezetten nyugdíjellenes világban, ahol szinte ordít az emberekről, hogy rühellnek az államnak nyugdíjjárulékot fizetni. Az új világrend képviselői, a nyuggerek helyére lépő öngondoskodók – öngerek – hajtóvadászatszerűen kezdik utálni Unkasz Gézát, aki a folytonos menekülés közepette naturális jelenetek sokaságába csöppen. Különösen gyomorpróbálók azok a képsorok, amikor Géza test-test elleni küzdelmet vív egy BKV ellenőrrel, mert az nem hiszi el neki, hogy elmúlt hatvanöt éves, és aljas módon elkéri a személyi igazolványát. Ennek ellenpontozása az a csúcsjelenet, amikor Unkasz a Battyhány utcában lévő, a Hattyúhoz címzett korcsmában rövid lefolyású, plátói szerelembe bonyolódik egy hetven év körüli, hajléktalan hölggyel, de a nénit az alkeszek váratlan betörése egyszer s mindenkorra elsodorja hősünktől.A szomorúbbnál szomorúbb kalandok vége nem is lehet más, mint egy groteszk és bizarr hazaérkezés. Unkasz Géza két és fél óra múlva, a végkimerülés határán bukik be Kisrókus utcai lakásába és erejének utolsó maradékával felbontja azt a babkonzervet, amelyet első fizetéséből vásárolt a múlt század ötvenes éveiben. A záró képsorok drámaian mutatják, ahogy Géza minden mindegy alapon tömködi magába a meggumisodott, megtaplósodott Glóbusz babot, és közben kifelé bámul a légypiszkos vakablakon.
Sicc Tranzit, Glória Mundi – kiabál rá végül Tranzit névre hallgató herélt kanmacskájára, mert az megpróbálja lelopni a tányérjáról az utolsó falatként félretett babvelőt. Mundi Glória néni, a valaha szintén nyuggernek számító, de egy szerencsés házasság következtében tehetős özveggyé avanzsált szomszédasszony, mindezt természetesen nem hallja, mert egy kissé süket, ezért a normálisnál hangosabban kell nyomatnia a tévében a valóvilágot. Unkasz Géza, az egykor oly népes Nyugger Birodalom utolsó sarjadéka emiatt teljes magányban tölti az est hátralévő részét, amit még az a borzasztó felismerés is mételyez, hogy immár utolsó a legeslegutolsók között. A záró jelenet hősünk vargát rántott arcberendezését mutatja, szinte a végtelenségig.A kritika elsősorban a film kultúrtörténeti jelentőségét méltatta, hiszen a nyuggerek történelméhez és juttatásaihoz egészen mostanáig sem művész, sem reálpolitikus nem mert hozzányúlni. A fölfedezésükhöz és az elismerésükhöz úgy látszik, az is kellett, hogy elfogyjanak. Van ez így.
(Az illusztrációk a film legfontosabb jeleneteiből valók.)
Azt olvastam, hogy mostantól a telefonszámlán szereplő tartozás is a lakás elvesztéséhez vezethet. Ez ugyebár azt bizonyítja, hogy Magyarországon jelen pillanatban a lakosságot leginkább a lakás elveszítésével lehet megijeszteni. A lélek elkárhozásáról szóló középkori propaganda ma már nem működik. Egyszerűen azért, mert a lélek világpiaci ára az elmúlt évszázadokban jócskán devalválódott, szemben az ingatlanéval, ami folyvást növekedett. De az is igaz, hogy a csupasz ingatlan nem ér sokat, ha az ember nem kap hitelt a banktól, hogy megvásárolhassa. A megvehetetlen és eladhatatlan ingatlan olyan, mintha nem is létezne.
A Kossuth-díj tutujgatása végtelenül egyszerű. Nem kell mást tennie, mint büszkén és elhivatottan viselni ország-világ előtt, esőben, szélben, napsütésben. Amennyiben közszereplésre szánja el magát, az istennek se politizáljon, de ha nem bír uralkodni magán és mégis politizál, egy elektromos angolna ügyességével térjen ki a szélsőséges és provokatív kérdések elől.
Rögtön az elején meg kell erősítenem, hogy az a tézis, amely szerint a magyarok genetikusan alattvalók, messzemenőkig igazak. A működési elvükkel még nem volna baj és dizájnilag is beleférnek az elviselhetőség kereteibe, de a konstrukció ez esetben totálisan elbaltázódott valahol a tervezőasztal környékén. A magyarok ugyanis kegyetlen örömmel politizálnak és mindig a saját kárukra. Miközben a normális genomkészlettel bíró népek azon munkálkodnak, hogy tisztes gyarmati sorba taszítsák a világ kiszolgáltatottabb részét, a magyarok szimplán csak önmaguk ellenségei. Gyakran frakcióznak is, különféle pártok malmára hajtva a vizet, amelyeket aztán, egyszer csak megunnak. Ki tudja, miért. .jpg)
A fáma és a közhiedelem egyaránt azt tartja, legtöbben lakásvásárlás céljára vették fel a hitelt, ám ők elenyészően kevesen vannak azokhoz képest, akik könyvre, vagy a könyvvel kapcsolatos egyéb, művelődéscélú beruházásra kötelezték el magukat. Mi magyarok ugyanis oly mértékben szomjazzuk a kultúrát, hogy akár az életünk árán sem bírunk ellenállni egy-egy szép kiadvány csábításának.