A kávézacc szlogenje

Az itt olvasható írásokat kávé mellé, gondolatébresztőnek szántam. Egyaránt alkalmasak lehetnek pár perces munkahelyi lazításra, stikában végzett iskolai netezésre vagy mackónadrágos, papucsos otthoni kikapcsolódásra. Mindezt szem előtt tartva igyekeztem olyan témákat találni, amelyek megfelelnek a kávéivás különlegesen elmélyült hangulatának, ezért csak azt írtam le, ami eszembe jutott.

Naptár

május 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

  • Quirke Swes: Ui.: valószínű ha én írnék ilyen dolgokat, amiket a megoldókulcs felsorakoztat tanár úr egy szép h... (2013.03.05. 07:17) Éretlenségi tétel
  • Intizar: Nem sikerült megtalálnom sem a német sem a nemzetközi sajtóban annak nyomát, hogy Müller "nyilváno... (2012.11.25. 23:34) Herta Müller megmutatja
  • mistér: Kár érte, hogy a wc zárva van. (2011.10.16. 20:10) Avé Cézár Vavan
  • IGe: A Szórakoztató Valláskritika oldalon megosztottuk www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika (2011.10.04. 19:30) Képszámlálás
  • dezintegra: Ez mekkora volt :) Egyik legjobb, amit itt olvastam. (2011.07.19. 22:05) A férfiak látása

Majoros Sándor jegyzetei

2011.08.23. 10:27 Regénytár

A virtuális kapa messzire hajítódik

Tegnap egészen véletlenül rájöttem a modern világ legfélelmetesebb igazságára. A blogolásról, mint össznépi tevékenységről van szó, ami látszólag teljesen ártalmatlan, sőt, ha megfelelő színvonalon űzik, akár építő jellegű, kulturális tevékenység is lehet. Az önkifejezésnek ez a módja ma már annyira elterjedt, hogy a politikusok is bele-beleártják magukat, nem beszélve arról, hogy a tömegtájékoztatás és a modern média állapotáról készített statisztikák egy ideje már a lakosság blogolvasási szokásait is lekövetik.

Emiatt aztán cseppet sem érdemes csodálkozni azon, hogy egyesek elképesztő energiákat feccölnek bele a blogjukba. Némelyik internetes napló szinte már szerkesztőségként működik, szakértőkből, vagy csupán lelkes amatőrökből verbuválódott gárdával a hátterében, ami hosszú távon bizony meg is hozza az eredményét, mert az ilyen csúcsblogok olvasottsága a nyomtatott napilapokét is lepipálja. Az ember mindig jóleső érzéssel tér vissza hozzájuk, mert frissek, elegánsak, naprakészek és nem utolsó sorban ingyen hozzáférhetők.
 
A látszat tehát az, hogy a blogolás meggyógyította az információs forradalomban sebesült katonaként tántorgó hagyományos újságírást, és ez valahol így is van, legalábbis az olvasó szemszögéből. Mert blogíróként a helyzet azért egy kicsit más. Aki ilyesmire szánja magát lényegében két út közül választhat: vagy nekifeszül az elvállalt feladatnak, és legjobb tudása szerint, becsületesen igyekszik azt elvégezni, vagy a kudarc első jelére otthagyja a cuccot az internet szemétdombján és belefog valami másba.
 
A bloggyártást ugyanis nem fogja semmilyen etikai vagy büntetőjogi törvény. Nem kell leszerződni senkivel, és pláne nem kell engedélyt kérni valamilyen hivataltól, mert ez a dolog álnéven is végezhető. Mindez tovább erősíti annak látszatát, hogy a blogok széles választéka elhozta nekünk a Kánaánt.
 
De hadd kanyarodjak vissza eszmefuttatásom elejére, vagyis arra a fölfedezésre, amit tegnap sikerült megejtenem. Nemes egyszerűséggel az történt, hogy az egyik régi, kedvenc blogomat meglátogatva döbbenettel tapasztaltam: az oldal fogta magát és megszűnt. Ezen a helyen komolyzenéről írt igényes cikkek sorjázódtak, több évre visszamenőleg, napi frissülési rendszerességgel. Már eddig is csodálkoztam, hogy a szerző miként bírja ezt energiával, de most, úgy látszik, kiért a mezsgyére és elhajította a virtuális kapáját.
 
Ez a döbbenetes megállapítás vezetett rá arra, hogy megfogalmazzam a blogolás első törvényét: előbb vagy utóbb minden internetes napló kifárad, és megszűnik. Ha valóban szerkesztőségként működnének, akkor ez a folyamat nem lenne annyira drámai, mint egy kozmikus katasztrófa, de ezek csupán látszatszerkesztőségek, amelyek ráadásul szakosodtak is, tehát anélkül, hogy észrevennék, belebocsátkoznak a lehető legkíméletlenebb konkurenciaharcba. Ez pedig lassanként kifárasztja, majd pedig felemészti őket.
 
A legfájdalmasabb az, hogy ezzel a kifáradással a blog átminősült halott tartalommá. A neten publikált, sokszor csak átlinkelésekből, multimédiás betoldásokból képződött anyagból ugyanis a legtöbb esetben nem készíthető könyv – még elektronikus sem –, amelyet az ember megvásárolhatna és berakhatna a gyűjteményébe. Innentől pedig az is kimondható, hogy a bloggerek egyfajta, kulturális értelemben vett lassú harakirit végeznek magukon, amikor ötleteiket, gondolataikat a biztos pusztulásra ítélt netnaplókban publikálják.
 
Zárszóként csak annyit jegyeznék meg, hogy remélem, a Kávézacc nem jut erre a szomorú sorsra. De ha mégis, majd szólok, mielőtt elhajítás céljából meglengetném a fejem fölött a virtuális kapámat. Nehogy eltaláljon valakit.

 

www.regenytar.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kavezacc.blog.hu/api/trackback/id/tr153173039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.