Az EU gondolt egy merészet és nekiment Kadhafi hadigépezetének. Amikor ezt írom, javában potyognak a bombák és a Tomahawk rakéták a líbiai diktátor hadállásaira, a világ pedig feszülten figyel, hogy mi lesz ebből. Ebben a pillanatban elhanyagolható az a tény, hogy a háború az idők kezdete óta pénzbe került, mégpedig rengeteg pénzbe. Ha majd elül az igazságtevés miatt érzett eufória, talán arra is jut időnk, hogy elgondolkodjunk, ki fogja ennek a széles körű bombázásnak a számláját kifizetni.
A válasz innentől adja magát: a rovancsolásnál természetesen mi, EU-s honpolgárok leszünk leginkább érdekeltek, mégpedig közvetve, mert az ilyesmi általában a kiadások átcsoportosításán és a támogatási rendszer finomhangolásán keresztül csapódik be a mindennapi életbe. Ahhoz nem nagyon férhet kétség, hogy ez még mindig jobb, mintha az EU háborús sápot vetne ki az ilyen alkalmakra, vagy ami még ennél is rosszabb: hadi kiadások címén nekiállna rekvirálni. Egyébként pedig ma már egész sereg kifinomult módszer létezik arra nézvést, hogy az ember önként és dalolva kinyissa a bukszáját és adakozzon.Itt van például a virtuális örökbefogadás módszere, ami a húsvéti nyulakkal végzett bizarr kísérletek miatt vált szükségessé és népszerűvé. Az utóbbi tizenvalahány évben a városi ember ugyanis egyre gyakrabban ajándékozgat a csemetéjének nyulat húsvétra, ami még nem lenne olyan nagy baj, ha ez az állat az ünnep elmúltával annak rendje-módja szerint tepsiben végezné, de az urbánus környezet nem kifejezetten alkalmas egy tízkilós baknyúl kivégzésére.
Az ajándéknyulak emiatt csak a megoldásra váró gondok számát gyarapítják, ezért valaki kitalálta, hogy a valóságos, fizikai megvásárlásuk helyett inkább fogadjuk őket örökbe. A szülők lepengetnek egy kevés pénzt, amiért cserébe hivatalos papírt kapnak az állatkerttől, hogy ez és ez a nyuszkó mostantól az övék, legalábbis virtuálisan. A család eztán egy előre egyeztetett időpontban meglátogathatja és megsimogatja a normális módon egzisztáló állatot. Talán mondanom sem kell, hogy ezzel az ügymenettel mindenki jól jár: az állatkert plusz bevételhez jut, a csemeték pedig úgy válnak tulajdonosaivá egy kedves kis állatnak, hogy nem kell napi rendszerességgel kialmozni alóluk.
Valami ilyesmit kéne bevezetni a hadi kiadások csökkentésére is, például virtuálisan örökbe lehetne fogadni egy – vagy több – bombát, amelyet a pilóták Kadhafi bunkereire ráhajítanak. Az öntudatos EU honpolgár befizetne egy bagatell összeget az erre a célra rendszeresített folyószámlára, és cserébe kapna egy e-certificate-ot, hogy ez és ez a sorozatszámú, típusú, hatósugarú nehézbomba mostantól az övé. Ha igényelné, egy adott időpontban és helyen még meg is simogathatná a szóban forgó bomba hatástalanított mását, esetleg némi extra zsozsóért rá is pingálhatna valamit krétával. Ezt a bejegyzést természetesen a láthatási idő letelte után azonnal letörölnék, hogy a következő ügyfél ne jöjjön zavarba és ne érezze magát kisemmizve. Képzeljék csak el, mekkora poén lenne, és mekkora büszkeséggel lehetne mutogatni a haveroknak a kiprintelt és bekeretezett certficate-ot, amelyen valamilyen humoros montázskép – mondjuk a meztelen seggel iszkoló Kadhafi feje fölött zuhanórepülésben közeledő, személyesen miáltalunk dedikált bomba – bizonyítaná, hogy hozzájárulásilag megcselekedtünk, amit megkövetelt tőlünk az EU-s haza.
De ez az ötlet nem csak a bombákra vonatkozik, hanem mindenre, ami lő, durran vagy mozog. Így például örökbe lehetne fogadni vadászgépet is, sőt pilótát, bár ez esetben a megsimogatás és a krétás jegyzetelés kiesne. A legnagyobb poén mégis az volna, ha egy komplett repülőgép-anyahajót is a gyámságunk alá lehetne vonni. Én például akár ezer forintot is megadnék a Charles de Gaulle hordozóért, kiváltképp, ha krétával még rá is firkanthatnék valamit az oldalára.
