Az a hír járja, hogy idén karácsonyra egyetlen épkézláb számítógépes játék sem kerül ki a piacra. Ilyesmire legutoljára a dinoszauruszok korában volt példa, úgy öt perccel a kihalásuk előtt, de akkor még nem is volt számítógép. Ez az egész nemcsak, hogy szégyen, hanem kozmikus katasztrófa, mi több: a játékipar totális csődjének a lehető legfényesebb bizonyítéka.
A jelenség magyarázata rendkívül egyszerű: a látványközpontúság felépítése közben a játékipar akkora gödröt ásott maga körül, hogy képtelen belőle kimászni. A nagy kiadók marketingesei biztosan kimutatták, hogy a játékokra is érvényes az a megállapítás, ami a fogpasztára: megfelelő módon feldíszített tubus nélkül lehetetlenség eladni. Eleinte ez a trend még vonzónak is tűnhetett, mert az ácsbaltával formázott, darabos gamék után megjelentek azok, amelyek látványvilága egy igényesebb rajzfilm kidolgozottságával vetekedett, de ez a mindinkább versennyé változó törekvés odáig vezetett, hogy a számítógépes játékok döntő többségét ma már nem játszani kell, hanem nézni.A játékvilágtól elvonatkoztatva is érvényes az a tézis, hogy ami rövidtávon biztos siker, az hosszabb távon a csőd és a kiüresedés kockázatát is magával hordja. Nem tudom, miként vélekednék erről az egészről, ha én lennék az Electronic Arts stratégiai igazgatója, de gyaníthatóan mindenkit kihajítanék az irodámból, aki merész és újszerű ötletekkel bombázna. Másként adja ki magát az okoskodás, ha dollármilliók sorsáról vagyunk kénytelenek dönteni, és másként, ha a nincstelenség nyugalmával povedálunk.
Kétségbevonhatatlan tény viszont, hogy a fent emlegetett tényezők következtében a globális játékipar hajdanvolt Zastava 750-esem fejpakolásának sorsára jutott, vagyis kifújt. A különbség csak annyi, hogy a Zastava 750-es fejpakolását némi ötletességgel és határozottsággal egy amatőr is könnyedén ki tudta cserélni, de az eredeti rendeltetésének csapásvonaláról letért és azóta vakvágányon zötykölődő számítógépes játékiparral úgy tűnik, képtelenség bármit is kezdeni.
A helyzet súlyossága fel sem tűnne senkinek, ha nem éppen most, karácsony előtt derült volna ki ez a rémisztő igazság. Ám így a szemet keresgélő vaktyúk is tisztán látja, hogy az aranykornak ebben a témakörben is vége. Még az is bekövetkezhet, hogy a végén Stanislaw Lemnek, a sci-fi egyik halhatatlan klasszikusának lesz igaza, aki egy interjújában a világháló kapcsán kijelentette, hogy ez az egész csak addig lesz érdekes, amíg az emberek rá nem jönnek a haszontalanságára. Ekkor majd visszatérnek az addigi megszokott tevékenységeikhez.
Az internet kapcsán ettől még nagyon messze vagyunk, de a számítógépes játékok úgy tűnik, már megközelítették ezt a tűréshatárt. Nekem erről a nagyapám mondása jut eszembe, aki a maga rebellis, örök kívülálló módján azt a nézetet hangoztatta, hogy a világnak csak addig lesz jövője, amíg egy-egy kimagasló képességű géniusz beleszólhat a dolgok alakulásába. Mihelyst a lángelmék helyét átveszik a tudatos tervek alapján működő team-ek, az emberi civilizáció napjai meg lesznek számlálva.
A számítógépes játékokat már régóta jól szervezett teamek készítik. Lehet, hogy az ő kudarcuk a mi, közös, civilizációs kudarcunkat vetíti elő?
