Ilyenkor, év vége felé óhatatlanul is megrohamoz bennünket a karácsonyi ajándékozás kérdése. A média egy présgép erejével nyomja bele a képünkbe ezt a témát, úgyhogy kitérni előle a lehetetlenséggel határos. A minap például találtam egy cikket, amelyben minden idők legdrágább karácsonyi ajándékai voltak felsorolva. A teljes listára már nem emlékszem, de úgy rémlik, valódi vadászgép is szerepelt a kínálatban.
Mindez komolyan felveti annak lehetőségét, hogy valahol, mélyen a tudatalattinkban mindnyájan cégéres barmok vagyunk. Mi másért költenénk el hatalmas összegeket karácsonyi ajándéknak nevezett haszontalanságokra? Nem vitatom, hogy vadászgépre igenis szükség van a mindennapi életben, de hogy arra a rengeteg egyébre, ami ezen kívül a karácsonyfa alá kerül, soha nem fogunk rászorulni, az hétszentség. Tudom, hogy ez közhely, de a karácsonyi ajándékozással egy világméretű átverésnek vagyunk az áldozatai, mert ennek az egésznek a haszonélvezője csakis és kizárólag a kereskedelem. Az emberek nagy többsége például csak ilyentájt vásárol könyvet, olyannyira, hogy az év közben szinte nulla forgalmat lebonyolító könyvesboltokban az ajándékra vadászóktól jószerével egy gombostűt sem lehet leejteni.Az egészben az a legfurcsább, hogy az ajándékvásárlás fizikai és lelki terhei miatt feszültek és frusztráltak vagyunk, és ha őszintén kimondhatnánk, a pokolba kívánnák ezt az egész, túlbonyolított, agyonamerikanizált karácsonyi cécót. Remélem, sokan egyetértenek velem abban is, hogy ezen a téren is jól jönne egy Eric Cantona-féle megváltó - ő kezdeményezte nemrég a bankok elleni hadjáratot oly módon, hogy meghirdette: mindenki egyszerre vegye ki a pénzét -, szóval kéne egy ilyen fazon, aki elindítana egy mozgalmat annak érdekében, hogy karácsonyra ne vegyünk semmit, pontosabban a semmit vegyük meg éspedig semmiért.
A karácsonyra megvásárolható semmi az én primitív elképzelésem szerint igen sokféle lehet. Nagyon fontos például a hozzáállás, mert nem mindegy, hogy valakinek kedvesen, mélyen a szemébe nézve, netán anyagi gondjainkra hivatkozva mondjuk, hogy drágám, az idei karácsonyra csak a semmit tudom neked biztosítani, vagy flegmán, cinikusan, sőt gúnyosan vetjük oda, hogy azt a nagy, büdös semmit, azt fogod megkapni a szentestén.
Megfelelő módon és mértékben adagolva a semmi a meghittség és a szétszakadt, elhidegült kapcsolatok összekovácsolója lehet, de ha mindezt rosszindulatból, felületességből, esetleg földi gonoszságból porciózzuk, a hatás vetekedhet egy katasztrófafilm cselekményével. Már csak emiatt is, ezt az egészet függetleníteni kell a manapság divatos és hozzánk kötődött tárgyias ajándékozási szokásoktól. Úgy kéne felkonferálni, mintha a semmi ajándékozásával mi is csatlakoznánk a világ jobbá tételének nemes eszmerendszeréhez. És ez nem csupán szóvirág: a karácsonyi ajándékok gyártása, forgalmazása és használata tonnaszám pumpálja bele a szén-dioxidot a légkörbe, ami ugyebár nem jellemző a materiális megnyilvánulásoktól mentes semmire.
A semmi az én elképzeléseim szerint egyfajta szándéknyilatkozat lenne arról, hogy a szentestén beszélgetni fogunk egymással, fölidézve a régi kedves emlékeinket, esetleg előveszünk egy elhasználódott, régi kártyapaklit és ugyanúgy, egyforintos alapon snapszlizunk éjfélig, mint régen, az ajándékmentes őskorban. A semmi ilyenformán mégis valami lenne, sőt nagy valami, mert ahelyett, hogy rávetnénk magunkat a csicsásan giccses haszontalanságainkra, mélyen belenéznénk szeretteink szemébe, és a saját tükörképünket látnánk benne megformálódni. A semmi ebben a képletben tehát a szeretet, a régi, elfelejtett, mellékessé tett és lejáratott szeretet reinkarnálódását hozná el közénk. Ennél pedig aligha kívánhatunk értékesebb ajándékot.
