Büszke vagyok erre a fazonra, mert bebizonyította számomra, hogy a villanyszerelés mégsem egy a sok tucat szakma közül, hanem oldalágon a kreatív művészetekkel tart rokonságot. Azokban az időkben, amikor fiatal, cselédkönyves drótosként magam is maszekolással próbáltam kiegészíteni a silánynál is silányabb fizetésemet, még csak a közelébe sem kerültem annak, hogy ilyen értékes ajándékot kapjak. A villanyszerelést a sors által rám testált nyűgnek éreztem, és megpróbáltam minél magabiztosabban cipelni a terhét. A munka jellegéből adódóan sokszor forgolódtam dohos levegőjű padlásokon, ahol szanaszét heverésztek a vastag porréteggel betakart régiségek, vagy olyan pincékben, fészerekben, raktárakban, ólakban, istállókban és hulladékgyűjtőkben, ahol egy kis ráfigyeléssel biztosan előkerült volna egy-két hazavihető holmi, de isten bizony, soha nem merült föl bennem a lopás gondolata (a cégből természetesen én is hazavittem a villanykörtéket meg a biztosítékpatronokat, de az más tészta).

 

Azért mondom el mindezt, mert sokéves villanyszerelői tapasztalatokkal a hátam mögött megpróbálom földeríteni ezt a kétségtelenül misztikus titkot, amelynek két szembetűnő eleme van: 1) miként tett szert a szaki arra a műgyűjteményre, 2) ha szert tett rá, miért őrizte ilyen hosszú ideig? Nem kétséges, hogy a villanyszerelők közt is van mindenféle ember: akad olyan, aki egy vacak szigetelőszalagot sem lopna el, de akad olyan is, aki szemrebbenés nélkül megmanipulálja a villanyórát. Elképzelhető, hogy ez a szerencsés nyugdíjas az utóbbiak táborát gyarapítja, bár velem született Sherlock Holmes-i képességeim azt súgják: ebben a történetben a feleségnek - akit tán Jacqueline Roque-nak hívtak - kulcsszerepe van. Na mármost, ha ez az anonimitásba burkolózó villanyszerelő összejött Jacqueline-nel, és jól is teljesített nála, rendkívüli mértékben elképzelhető, hogy az a rajzokkal teli mappa ajándékként került a tulajdonába. A baj csak az, hogy az én széleskörű villanyszerelői tapasztalataim mást mutatnak. A javítást, szerelést igénylő menyecskék, a közhiedelemmel ellentétben nem a dolog magától értetődő természetességével hódolnak be egy csavarhúzókkal és kombinált fogókkal felszerszámozott villanyszerelőnek. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, tőrőlmetszett módon hazudik. A menyecskék elsősorban innivalóval kínálják a mestert, nem pedig mással. Ha mégis ez történik, annak előzményei vannak.

 

De igazából nem az számít, hogy a barátunk milyen módon tette magáévá ezt a vagyont érő gyűjteményt. A lényeg az eszmei mondanivalóban van, ami azt domborítja ki, hogy a villanyszerelés olyan tevékenység, amely alkalmasint okot szolgáltathat a fejedelmi ajándékozásra. Ez a remény éltessen sokáig minden villanyszerelőt erőben, egészségben.