A hír így hangzik: a Londonban élő Howard Jacobson nyerte el a legnagyobb angol irodalmi díjat The Finkler Question című regényével. Jacobson regénye az első bevallottan komikus regény a díj 42 éves történetében.
Pár nappal ezelőtt azon sírdogáltam, hogy az irodalom túl komolykodóvá, és ezzel párhuzamosan érdektelenné vált. Az írók nagy ívben tesznek az olvasóközönség jogos kívánságaira, mert igényes és elvárható szórakoztatás helyett csak a szöveget hömpölyögtetik maguk előtt. Mindezt a magyar irodalom jelenlegi helyzetére vonatkoztattam, mert bizonyos módon és mértékben erre van rálátásom. Jelen pillanatban ugyanis az egyik tradicionális magyar novellaantológiát szerkesztem, és ennek a munkának az a mellékhatása, hogy el kell olvasni minden elbeszélést és novellát, ami a magyar folyóiratokban az idén megjelent. Jelen pillanatban a munka kétharmadánál tartok, de mindez idáig csak egy novellát találtam, amelyen mosolyogni tudtam és egy másikat, amelyben valamiféle látens humor bujkált.És erre itt van ez a Booker-díjazott, a maga bevallottan komikus regényével. Sajnos nem ismerem az ipsét, de isten az atyám, el fogom olvasni a könyvét, ha magyar fordításban hozzájutok. Elsősorban arra lennék kíváncsi, mit tud jobban minálunk, szenvelgő, szomorkodó magyaroknál, akiknek az egész újabb kori irodalma – Rejtőt, Örkényt és még néhány kivételt leszámítva – olyannyira búval bélelt, hogy az embernek még az a kevés életkedve is elmegy tőle, ami a napi hírek olvasása után megmarad. Mi lehet ennek az oka? Genetikailag savanyúbbak lennénk másoknál? Kötve hiszem. Itt egész egyszerűen arról van szó, hogy a szocializmus és a szovjet megszállás a kesergős irodalmaknak kedvezett, amelyen, mint valami agyonhasznált szűrőn úgy csepegett át a humor, hogy végül irónia lett belőle. Ha valaki rászánná az időt meg a fáradságot és elkészítené a magyar humor átfogó elemzését, talán tudományosan is rájönne, hogy az, amit mi komédiának hiszünk, nem más, mint a túlzás és a torzítás recept nélküli, véletlenszerű elegyítése.
Őszintén remélem, hogy ez a rendhagyó Booker-díj is becsatlakozik majd a követendő példák közé, és itt, Magyarországon is elhiteti az írókkal, hogy nemcsak a komolynak látszódó, de valójában olvashatatlan szövegek nevezhetők szépirodalomnak, hanem azok a próbálkozások is, amelyek a nevettetés irányából közelítik meg a témát. Mindenünnen azt halljuk, hogy Magyarországon mostanában új szelek fújdogálnak, és ebbe az üde, friss légáramlatba egy kis vidámság is kényelmsen belekeveredhet. Nem én mondom ezt, hanem a Booker zsűrije. Nekünk csak az a dolgunk, hogy fülünk legyen rá.
