Egy hipotézis szerint atomi szinten megvalósíthatónak tűnik az időutazás. A cikkben nem esik szó arról a morbid képtelenségről, hogy az ilyesmi csak a fénysebesség közelében válik lehetségessé, mert idáig ezzel riogattak bennünket. Én már le is tettem arról, hogy valaha időutazásban veszek részt, legalábbis a szó legigazibb értelmében, amikor az ember Marty McFly módjára furikázik hol előre, hol meg hátra a tér-idő kontinuumban. Ez a film mindmáig a legbriliánsabb időparadoxonos kísérlet, pedig az irodalomban számtalan ilyen tárgyú próbálkozás látott napvilágot. Kevesen tudják például, hogy az időgép kiötlője a fantasztikus novelláiról ismert, valaha nagy népszerűségnek örvendő H.G. Wells volt, mert előtte soha, senki nem írta le ezt a szóösszetételt.
Részben neki is köszönhető az, hogy a XX. század elején, a tudomány és a technika lendületes fejlődésének korszakában sokan azt hitték, az időgép is csak egy a feltalálásra váró kütyük közül. Az sem riasztott senkit, hogy Einstein viszonylag korán kimondta, ez csupán elméleti lehetőség, de most, annyi lemondással vegyes csalódás után itt az igazi reménysugár: a tudomány egy merész hipotézissel kihirdette, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett a volt és a van fölcserélhető.
Bevallom, a cikkben kifejtett tézis nekem annyira homályos, mintha cseremiszül lenne írva, de ez nem töri ketté a jókedvemet. Egyszerűen arról van szó, hogy némely jelenségeket, előfordulásokat meg egyéb furcsaságokat nem is kell megérteni a maguk precízen aprólékos folyamatában ahhoz, hogy hasznosítani tudjuk őket. Vajon az a kötéltáncos, aki végigmegy a két pózna közé kifeszített drótkábelen tudja, miként funkcionál az agy egyensúlyközpontja? Merem állítani, hogy fogalma sincs róla, de érzi, hogy valamilyen láthatatlan erő, vagy képesség fent fogja tartani a kötélen.
Talán az időutazás is hasonlóan működik, mondjuk úgy, hogy nem kellenek hozzá egész galaktikákat felemésztő energiabombák, hanem csak egy ilyen, az egyensúlyhoz hasonló képesség. Az ember rákoncentrál, egy kicsit csikorgatja közben a fogát – embere válogatja –, aztán huss!, irány a jövő, vagy a múlt. Szilárdan hiszem, hogy mindaz a sok tudás, amit az ember pármillió éves történelme során felhalmozott, csak egy apró porszem a mindenség összes megismerhető tudásának végtelenében. És ezek között egy apró szilánkocska talán éppen az időutazás.
Ha arról faggatnának, hogy szerintem mi az emberiség legfontosabb találmánya, habozás nélkül azt felelném, az alternatív jövő. Ez a komplementer párja a költészetből ismert reménykedésnek, és annak, hogy ha nagyon el(k)szúrtunk valamit, és elkerülhetetlennek látszik a ránk váró tragikus végkifejlet, egy váratlan, alternatív húzással mindig új mederbe fordíthatjuk az életünket, és ez a meder koránt sem biztos, hogy olyan veszélyes és sivár, mint az előbbi volt. Maradjunk meg ebben az időutazásmentes reményben.
www.regenytar.hu
