A kávézacc szlogenje

Az itt olvasható írásokat kávé mellé, gondolatébresztőnek szántam. Egyaránt alkalmasak lehetnek pár perces munkahelyi lazításra, stikában végzett iskolai netezésre vagy mackónadrágos, papucsos otthoni kikapcsolódásra. Mindezt szem előtt tartva igyekeztem olyan témákat találni, amelyek megfelelnek a kávéivás különlegesen elmélyült hangulatának, ezért csak azt írtam le, ami eszembe jutott.

Naptár

május 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

  • Quirke Swes: Ui.: valószínű ha én írnék ilyen dolgokat, amiket a megoldókulcs felsorakoztat tanár úr egy szép h... (2013.03.05. 07:17) Éretlenségi tétel
  • Intizar: Nem sikerült megtalálnom sem a német sem a nemzetközi sajtóban annak nyomát, hogy Müller "nyilváno... (2012.11.25. 23:34) Herta Müller megmutatja
  • mistér: Kár érte, hogy a wc zárva van. (2011.10.16. 20:10) Avé Cézár Vavan
  • IGe: A Szórakoztató Valláskritika oldalon megosztottuk www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika (2011.10.04. 19:30) Képszámlálás
  • dezintegra: Ez mekkora volt :) Egyik legjobb, amit itt olvastam. (2011.07.19. 22:05) A férfiak látása

Majoros Sándor jegyzetei

2010.06.22. 09:41 Regénytár

A jabulani sötét titka

Nemcsak idegesít, hanem kifejezetten rühellem is, amikor a focivébé labdáját jabulaninak nevezi a riporter. A szerencsétlen labda erről nem tehet, ő ezt a nevet kapta a keresztségben, és valljuk be, még mindig jobban járt, mintha valamelyik zulu hadisten nyomán, teszem azt, shaargoumbootz-nak (fonetikusan: szargombócnak) hívnák.

De ez a jabulánizás akkor sem korrekt. Nekem már az sem tetszik, amikor játékszernek nevezik, mert egy a bogyó minden csak nem játékszer. Elsősorban persze labda, focilabda. A nálam marsupilámira hajazó jabuláni legfeljebb ennek a szupermodern típusnak a neve, és arra szolgál, hogy a tájékozottságukat fityegtető sznobok affektálva szidhassák: már megint a jabuláni tehet a kapushibáról vagy a bakiról. A fene essen belé!

Ilyenkor, focivébé idején férfikörökben minden kijelentésnek tétje van. A múltkor például majdnem meggyilkoltam egy ismerősömet – igaz, csak a szavak fegyverével – mert azt találta mondani, hogy a régi, Puskásék féle foci nevetséges botladozás volt ehhez a mostanihoz képest. Fő érvként azt hozta fel, hogy a mai focisták fizikuma olyan szinten tökéletes, hogy az a fajta labdakergetés, amit az ötvenes, hatvanas években végeztek, manapság nem érne semmit. Megkérdeztem, tudja-e milyen focival játszották az ötvenes és a hatvanas években a meccseket, mert én tudom. Az akkori foci méretét egész számokkal jelölték, felépítésüket tekintve pedig belső gumi és külső bőrborításból tevődtek össze. Az utóbbin volt egy nyílás, amelyen át a belsőt betömködték a külsőbe, magát a nyílást pedig pertlivel húzták össze és kötötték meg. Ennek a bonyolult képződménynek az úgynevezett „csöcs” is a részét képezte, ami nem volt más, mint a belső gumi szelepe. Na mármost: ha valaki egy ilyen szerkezetű, mondjuk, ötös méretű fociba belefejelt, és balszerencséjére a homloka a csöccsel találkozott, alighanem megemlegette a magyarok istenét.

És most jöjjön a dicsekvés: engem egy ilyen focilabda négyéves koromban fejbe talált. Az eset úgy történt, hogy apám elvitt a meccsre, és letett az egyik kapu mögé, a távolugrásra szolgáló homokos gödörbe. Egy ideig békésen kapirgáltam, aztán jött egy félmagasan megeresztett, kaput tévesztő, süvöltő lövés ezzel a labdával. Kész csoda, hogy élek.

Ez az őslabda, aminek nem volt semmilyen megkülönböztető neve, tiszta, száraz időben is nyomott legalább másfél kilót, esőben meg valóságos ólomgolyóvá változott. A pontos passzokat ezekben az archaikus időkben tehát nagyon meg kellett becsülni. Az irányítónak kutya kötelessége volt jó időben, jó helyre löbbölni ezt a terhet, mert ha elszúrta, a saját csapattársai estek neki, és kapták le a tíz körméről. És a lövések is másfélék voltak, mint manapság. Emlékszem egy esetre, amikor valamelyik területi ligás csapat kijött a falunkba edzőmeccset játszani a mi, sokadik ligás legénységünkkel, és a kapusunk evvel a labdával átrúgta az egész pályát. Rögtön leigazolták.

A jabulani ehhez képest csak bohóckodás. Könnyű, gyors, összevissza cikázik, nem csoda, hogy a passznak alig van valami értéke. Tologatni ugyan lehet, de középhosszú, vagy hosszú átadásokra alkalmatlan. Aki pedig mégis megpróbálkozik vele, és elszúrja, nem nagyon szekírozza magát, mert a pontatlanságot az állóképesség jótékonyan ellensúlyozza. A koncentráció sokszor megdöbbentő hiányáról pedig ne is beszéljünk. Ezekkel a csodalabdákkal nincs idő ilyesmire, mert olyan gyorsak, mint az alien volt A nyolcadik utas a halálban.

Mi tagadás, nekem a régi, dögnehéz, olykor direkt megtökösödött labdával művelt focizás jobban tetszett. Több volt benne a fantázia, nem beszélve arról, hogy akkoriban a lövés valóban az volt, amit ez a kifejezés takar. Beletenni a fejet egy félmagas süvöltősbe, életre szóló élményt jelentett. Én csak tudom.
 

www.regenytar.hu

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kavezacc.blog.hu/api/trackback/id/tr192100254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuci56 2010.06.22. 16:21:45

Ahoj poplacek!Kedves E.O.B.!A minap olvastam az egyik hazai újságban,hogy ez a szuperlaszti nem is annyira szuper,a szerb focisták gyubrelani-nak hívják.A régi igazi 5-ös focira én is jól emlékszem,hatodik elemiben,amikor még a sulinál volt a focipálya,egy tornaórán Hajdú Pista úgy fejbe talált vele,hogy még most is fáj,ha rágondolok.