Az íróember otthon, pizsamában leülne a gépe elé, és lesné az e-mail címére érkező dedikációs igényléseket. Nem kéne zavartan pislognia, hogy azt az egy szál, mosolyogva elébe tolakodó rajongóját vajon honnan ismeri, a neve ott díszelegne a levél fejlécén. És az ad hoc dedikálással járó lámpalázat is kiküszöbölhetné, mert végtére is otthon ülne a kedvenc karosszékében, mint mondottam, pizsamában, és ha történetesen nem jutna eszébe semmilyen szellemesség, gyorsan körbenézhetné az erre szakosodott netes fórumokat és lelophatna róluk valamit.

 

Technikailag mindez nagyon egyszerűen zajlana: a névre szólóan megírt dedikációkat csupán csak vissza kéne küldeni az igénylőnek, aki ugyancsak otthon, pizsamában, elővenné az író dedikálásra szánt könyvét és saját kezűleg beleírná magának az e-postán kapott szöveget. A hamisítások elkerülése céljából természetesen létre kéne hozni egy internetes portált, az on-line dedikációk adatbázisával, hogy a könyvekbe írt szövegek valódiságát ellenőrizni tudják azok, akiknek természete az örök kukacoskodás. Ezt megkönnyítendő egy certification number is járna minden egyes on-line dedikációhoz, amit a Windows eredetiségét igazoló címkéhez hasonlóan a tulajdonos köteles lenne beleírnia a könyvébe, és ami kereshető lenne a már emlegetett adatbázisban.

 

Ez volna az on-line dedikációk fapados változata, mert aki kuriózumszámba menő, művészpéldány ajánlást szeretne a könyvébe, kérhetne egy kézzel írt, szkennelt szöveget is. A szöveget grafikus fájl formájában kapná meg, és fóliára, tükörnyomással kinyomtatva úgy vihetné be a kötet szennycímlapjára, hogy az írást tartalmazó fóliát ráhelyezné a kívánt helyre és egy súllyal, vagy körömmel megdörzsölgetné, hogy a rajta lévő szöveg egyfajta pecsétnyomatként reprodulálódjon a lapon. A certification number itt már csak a katalogizálás miatt volna szükséges, mert maga a szöveg semmiben sem térne el egy mai, végletekig elavult,  macskakaparásos dedikációtól.

 

A módszer kidolgozásában idáig jutottam el, mert mindösszesen egy órát kellett rostokolnom a könyvem mellett, mélán tűrve, hogy az arra járkálók állatkerti majomként megbámuljanak. Pedig még ki kellett volna dolgoznom a találmány agyagi részét is, hiszen egy ilyen certification numberes, portálon nyilvántartott ügylet pénzbe kerül. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy az emberek rögtön trehányakká válnak a befizetésekkel, ha valamiért utólag kell fizetniük, ezért a dedikálási illetéket előre és kápében kéne lepengetniük, amiből szervesen következik, hogy szó sem lehetne pizsamás, otthoni bogarászásról. Attól félek, ezeket az on-line dedikálós állomásokat a könyvheti nyüzsgés közepén kéne felállítani, mert a beszedett illetékről nyugtát, netán ÁFÁ-s számlát kéne adni azoknak, akik ezt a dolgot le tudják írni az adójukból.  

 

És itt tolakszik be a képbe az igazi vízió: egy jövőbeli könyvhéten szorosan egymás mellett sokasodnak majd a dedikáló monitorok a Vörösmarty téren, az írók pedig elébük hajolva buzgón pötyögtetik rájuk a személyre szóló ajánlásokat. Nekem, a mellőzött, kutyába se vett dedikálónak ez azért is tetszene, mert így legalább elfoglalhatnám magam valamilyen netes látszattevékenységgel. Van erre a magatartásra egy jó latin mondás is, de momentán nem jut eszembe. Mindjárt rákeresek a neten.