Magyarország máma ha nem is katasztrófa, de mindenképpen kétharmad sújtotta vidék. Ezzel a rögeszmével, no meg a fölfedezés izgalmával távoztam ma reggel otthonról, hogy megnézzem, miként fest mindez a gyakorlatban. Felettébb érdekelt, miként viszonyulnak ehhez a derült égből bekövetkezett helyzethez a közönséges, hétköznapi emberek, kerülgetik-e vajon a romokat, vagy csak úgy, lazán átlépkednek fölöttük. Meg kell, hogy mondjam, mindenre számítottam, csak arra a képre nem, ami az utcán fogadott.
Ha a kétharmad úgy vonult volna végig az ország fölött, ahogy egy jó, izmos hurrikán, üszkös romokat és hullahegyeket hagyva maga után, akkor minden rendben van. Ilyenkor az ember megpróbál a törmelék alól kirángatni egy hokedlit, hogy rátelepedve újradefiniálja az életét, de ebben a mostani sújtásban nincs se törmelék se hokedli. A kétharmad úgy terül rá az országra, ahogy az izlandi vulkáni hamu: látszólag minden okés, a levegő olyan tisztának tűnik, hogy szinte harapdálni lehet, de fönt, a magasban ott lebeg, és mindenkit egyformán fenyeget ez az undorító, gyilkos állag.Komolyan mondom, csodálkozom azon, hogy egy ilyen pszichikai sokkhatás után még járnak a buszok, mert a szavazókból honpolgárokká visszavedlett emberek teljesen céltalanul lézengenek az utcán. Szakasztott olyan ez, mint amikor kölyök korunkban karbiddal durrantottunk, de elmértük az adagot, és a légnyomás úgy megsuhintott bennünket, hogy napokig csengett tőle a fülünk. Ez a kétharmados mizéria engem arra a gyerekkori kísérletemre is emlékeztet, amikor a saját gyártmányú karikás ostorommal először próbáltam csettinteni és jó fültövön vágtam magam.
De ha elvonatkoztatunk az utca hangulatától meg a jelképes romhalmazoktól, nyomban előtörekszik a közhelyes filozófiai kérdés: mi következhet ezután? Ez a frisskeletű mizéria olyasmit hozott el közénk, aminek ősidők óta híjában vagyunk, a kétharmad magyarra fordítva ugyanis azt jelenti, felelősség. Ennek a rozzant hokedlije kandikál ki a romok alól, akár tetszik, akár nem, erre kell ráülni, és újradefiniálni a közéletet.
Az igazán nagy baj ott van, hogy ez a bútordarab idehaza a legkevesebbet használt berendezési tárgyak közé tartozott, és most, még ha képletesen is, de meg is rongálódott. Nemhogy a ráülés, de már a csupasz ránézés is magán hordozza a bukás elementáris lehetőségét, és ezt mindannyian tudjuk. Járulékos emócióként ehhez még az ugyancsak ősi magyar hitetlenkedés is társul, ami végképp érthetővé teszi az országos szinten tapasztalható kóválygást. Egy röpke ideig, aztán majd meglátjuk.
Az igazán nagy baj ott van, hogy ez a bútordarab idehaza a legkevesebbet használt berendezési tárgyak közé tartozott, és most, még ha képletesen is, de meg is rongálódott. Nemhogy a ráülés, de már a csupasz ránézés is magán hordozza a bukás elementáris lehetőségét, és ezt mindannyian tudjuk. Járulékos emócióként ehhez még az ugyancsak ősi magyar hitetlenkedés is társul, ami végképp érthetővé teszi az országos szinten tapasztalható kóválygást. Egy röpke ideig, aztán majd meglátjuk.
