Ősrégi igazság, hogy ha egy félreeső településre megérkezik a modern aszfaltút, hoz is meg el is visz valamit. Meghozza például a fejlődést, de elviszi a nyugalmat, és a tiszta, kipufogógázoktól mentes levegőt. Ugyanígy, ha egy nagyvárost beborít a hó, a csúf, mocskos utcák hirtelenében sterilizálódnak, és minden kristálytiszta lesz, de amikor beköszönt az olvadás, kiderül, hogy ami addig volt az csak illúzió: a hó nem eltakarja, hanem meghatványozza az alatta lévő rútságot.

Budapest viszonylatában a kutyaszarról van szó. Az itteni népek előszeretettel tartanak ebet a szűk vagy kevésbé szűk, de többnyire udvartalan lakásukban, ami köztudottan nem éppen alkalmas ilyesmire. Gyerekkoromban nekem is volt kutyám, de az kint élte világát az udvaron, és ha szarni támadt kedve, az ólja körül intézte el. A produktumot aztán lapáttal rátessékeltük a ganédombra, minden falusi udvar központi helyére, amelyről ugyebár köztudott, hogy több funkciója van: kiválóan lehet benne keményíteni az akácfát és rejtegetni az asszony elől a pálinkás butykost, hogy csak a két leglényegesebbet említsük. A kutyaszarnak itt volt a becsületes helye, csakúgy, mint a tyúk, a pulyka, és a libaszarnak, amit határtalan bánatomra heti egy alkalommal nekem kellett ideterelnem az erre a célra rendszeresítet kóróseprűvel.
Pesten ez nem így működik. Már majdnem húsz éve élek itt, de még egyszer sem láttam olyan gazdit, aki nekiállt volna eltakarítani a szart az utcára kis- és nagydolgozni kivitt kedvence után. Léteznek ugyan kutyák részére kijelölt és Alcatraz szerűen elkerített területek, de a kutyások egy jelentős hányada ezekről nem vesz tudomást. A legutóbbi nagy havazás idején pedig azok is vérszemet kaptak, akik eladdig szorgalmasan bevitték kutyusaikat a ketrecbe. Biztosan azt gondolták, a hónak ez a kis szarmennyiség meg sem kottyanhat. Tipikus példája ez a városias, életidegen rövidlátásnak, mert aki szisztematikusan beleszaratta ebét a hóba, olyan effektust teremtett, mintha egy gigászi hűtőszekrényben tárolta volna az ürüléket. A hóban hetekig halmozódott a fagyott kutyaszar, ami most, az olvadás után hirtelen előbukkant, és tömeges inváziót keltve ellepte a járdákat. Budapesten emiatt mostanában csak bonyolult, vitustáncra emlékeztető lépésekkel lehet közlekedni.
Az egészben az a legabszurdabb, hogy a kutyaszar kérdés semmilyen közéleti témával foglalkozó intézményt vagy csoportosulást nem érdekel. Érthető is, mert ha valamelyik párt vagy önkormányzat keménykedne, és mondjuk, vizsgához kötné a kutyatartást, a szavazóbázisának egy jelentős részét elveszítené. Biztosan úgy vannak vele, inkább mindenki szarassa a kutyáját, ahová akarja, csak mi maradjunk hatalmon.
Ma reggel azt hallottam a tévében, hogy jogalkotói körökben már megint felmerült a fegyvertartási szabályok megszigorítása, amivel ép eszű embernek muszáj egyetérteni, ugyanakkor nem árt felhívni a figyelmet arra is, hogy a városi körülmények között tartott és utcán szaratott kutya is fegyver. Nem feltétlenül a szó fizikai értelmében kell ezt érteni, inkább biológiailag, de azt nagyon. Szerintem cseppet sem lenne túlzó, ha mindenkitől, aki kutyát szeretne tartani, megkövetelnék az ehhez szükséges szakvizsgát.
Kíváncsi lennék, melyik párt merné ezt a jelmondatot ráhímeztetni a kampányzászlajára.
Régebben láttam egy riportot, hogy egy brazil nagyvárosban igen eredeti és hatékony módon oldották meg a szemétkérdést: kitalálták, hogy a rászorulóknak szemétért élelmiszerjegyet adnak. Érdemes lenne átvenni és honosítani ezt a kezdeményezést, mondjuk úgy, hogy a begyűjtött kutyaszarért forintban fizetnének. Ha kilója ezer forint körül mozogna, szinte garantált, hogy ragyognának a pesti utcák, bár ez a dolog két tényezőn is megbukhat: egyfelől korántsem biztos, hogy ennyire szegények vagyunk, másfelől az irdatlan mennyiségű begyűjtött kutyaszarral nagyon nehéz lenne bármit is kezdeni.
www.regenytar.hu