Budapesten lopkodják a kopogtatócédulákat. Őszintén szólva ezen egy cseppet sem csodálkozom. A magyar kopogtatócédulát magasan jegyzik a világban, sőt ha szigorúak akarunk lenni önmagunkhoz, be kell vallanunk, hogy csak két olyan termékünk van, ami nemzetközi viszonylatban is figyelmet kelthet: a kopogtatócédula és a herendi porcelán.
Már csak a lopások miatt is megegyezhetünk abban, hogy kopogtatócédulával rendelkezni bitang jó érzés. Pláne akkor, ha látjuk, hogy nagydarab, símaszkos pacákok, izzadva és káromkodva próbálják feltépkedni társasházunk postaládáit, miközben a mi cédulánk már a belső zsebünkben lapul, tökéletes és izolált biztonságban. A kopogtatócédulák harci összetétele egyébként hétpecsétes technológiai titok, de egyesek szerint félhomályban fluoreszkáló fényt okádnak, és van bennük egy láthatatlan biztonsági selyemzsinór, amely csak a marginalizálódott politikusok előtt mutatja meg magát.A szabványos magyar kopogtatócédula kifejlesztésében közbeszerzési pályázaton verbuvált és szakértői jutalékkal meghonorált tudósok egész hadserege közreműködött, sőt, ha hinni lehet a pletykáknak, a kísérleti példányokat az űrben is megjáratták, mert a kis pártok tekintetében nem árt tudni, miként bírják a súlytalanságot. Az első példányok kikézbesítésével egy időben az idáig szinte csak halódó magyar idegenforgalom is magához tért, mert mióta lopkodják őket, hazánkban egyre intenzívebbé válik az úgynevezett katasztrófakopogtató-cédulaturizmus. Rossznyelvek szerint ebben az is közrejátszik, hogy a flegma külföldi népek ezt az ízig-vérig magyar terméket a kopogtató szellem nevű tévésorozat lenyomatainak vélik.
Az örökké fanyalgók persze azt mondják, ez a kopogtatócédulás hisztéria annak a primitív elavultságnak a része, amiben Magyarország napjainkban megmártja magát, mert ezt az egészet a neten is le lehetne bonyolítani, mégpedig röhögve és lopkodások nélkül. Csak egy adatkapuszerű izé, meg személyre szabott ügyfél-azonosító kód kéne hozzá, de ezt a módszert nem lehetne manipulálni, és az nem tenne jót az országimázsunknak. Szerintem az ilyen hangokat hallatók szimplán provokátorok vagy nem tudják, mit hablatyolnak, mert a vak is látja, hogy a kopogtatócédula a só a magyar politikai élet levesében, köznapias nyelven pedig a magyar polgári demokrácia legnagyobb vívmánya. Nemcsak azért, mert bizonyos értelemben legalizálja a sokak által vágyott könnyű drogokat – mihelyst birtokba vesszük, az a hallucinogén érzés rohan meg bennünket, hogy beleszólhatunk az ország dolgaiba –, hanem mert miközben az elmúlt húsz év alatt bankjegyek, értékpapírok és más jóságok tömegei vonódtak ki a forgalomból, ez a cetli olyan maradt, amilyennek kitalálták. Akinek tehát élesre fent kopogtató cédula lappang a fiókjában, a vagyonosság, sőt a mindenhatóság illúziójába is beleringathatja magát.
Ezért vigyázok nagyon a sajátomra, és élénken figyelem a tőzsdét, mikor fog az egekbe szökni az értéke. Mert akkor megszabadulok majd tőle. Nem hirtelenül, de nagyon.
