Bekövetkezett az, amire józan paraszti ésszel számítani lehetett: kiszabadultak és vadon teremnek a génmódosított növények. Egészen pontosan a repcéről van szó, erről a sárga virágjával föltűnést keltő, de amúgy joviálisan békés olajnövényről, amely most úgy tűnik, az emberiség pusztulására hajaz. Amerikában a spontánul burjánzó, génkezelt repce már kereszteződni is képes saját fajtársaival, ami azt bizonyítja, hogy a génmanipuláció korántsem egyszeri és véges aktus. A jelekből ítélve sokkal inkább lehet egy új, horrorszerűen kiismerhetetlen fejlődési szakasz kezdőpontja.
A kevély és nagyravágyó emberiség mindig is hajlamos volt arra, hogy kétségbe vonja a Teremtő értelmi képességét (mi tagadás, én sem nagyon értem, miért éppen az embert tette meg uralkodó fajjá), ezért hisztérikusan örül minden olyan pitiáner fölfedezésének, amely megengedi neki, hogy bekukucskáljon a teremtés mechanizmusába. Amikor a tudósaink rájöttek, hogy az életnek ún. építőkövei vannak, csak idő kérdése volt, mikor kezdik el őket össze-vissza tologatni. Az első, ösztönös gondolat az volt, hogy mivel semmi sem tökéletes, egy kis génfelvarrással eltüntethetővé válnak a hibák, és kidomboríthatóvá a jó tulajdonságok. Csábítóan hangzott az is, hogy ezzel a módszerrel például olyan gabonaféléket lehet előállítani, amelyek fele annyi idő alatt beérnek, mint a természetes társaik, ráadásul zord életfeltételek közepette.
Úgy tűnt, egy szép, új világ küszöbén állunk, erre föl az történt, hogy nyakunkon a repce áfium. Ez a növény eddig az Atyaúristen által előírt módon élt és növekedett, szilárdan és megbonthatatlanul beillesztve abba a magasabb rendű szervezettsége, amelyet közkeletű idegen szóval bioszférának nevezünk, de azután, hogy valahol, valakik megpancsolták a génkészletét, az Istennek nincs többé fennhatósága fölötte. A repce mostantól egyike az ember szabad akaratából keletkezett találmányoknak, amelyek között olyan finomságok is akadnak, mint amilyen az atombomba.
Azt nem merném kimondani, hogy a génkezelt repce elszabadulása akkora veszélyeket hordoz, mint egy potenciális nukleáris háború, de sosem lehet tudni. Ha ez a kereszteződési hajlam mondjuk, olyképpen módosul, hogy a repce nemcsak más növényekkel, hanem tetszőleges élő szervezetekkel is képes lesz párosodni – és a genetikai korlátok lerázása után ez egyáltalán nem lehetetlen –, akkor belátható időn belül meg fognak jelenni az első helyváltoztatásra is alkalmas repcék. Ez pedig a szocializáció, azaz a magasabb szintű társadalmi fejlődés első lépcsőfoka, ahonnét már csak egy aprócska lépés a kommunikáció és a parlamentáris demokrácia.
Talán még van néhány nyugodt évünk a tíz méter magasra nőtt, félig dinoszaurusz, félig repce hadak végső offenzívájáig, de hogy egyszer ennek is felvirrad a napja, az majdnem biztos. Hacsak nem sütjük magunkat pecsenyévé ezzel a globális felmelegedésnek nevezett találmányunkkal, mert szó, mi szó, ebben is akad némi fantázia.
www.regenytar.hu