Csordultig tele van a magyar média azzal, hogy néhány olyan személy is megkapta a mentelmi jogot és indulhat a képviselő választáson, aki ellen bűnvádi eljárás zajlik. Tudom, sokan vannak, akik erre reflexből rávágják, hogy ez az egész egy nagy, tikkasztó marhaság, de mint annyi minden egyéb az életben, ez sem teljesen igaz. A lényeg abban az ősrégi, szittya tételben rejtezik, hogy magyar a magyarnak farkasa. Ha nem volna kitalálva ez a jogi immunitás, a képviselők mást se csinálnának, mint bírósági tárgyalásról bírósági tárgyalásra vándorolnának, mert se szeri se száma nem lenne a személyüket ért feljelengetéseknek. A magyar a magyart ugyanis előszeretettel jelengeti fel, ha van rá alapja, ha nincs.

Most biztosan azt mondják, már hogy a fenébe ne lenne alapja, ha egyszer minden képviselő korrupt, vagy ha nem akkor csúszópénzfüggő szenvedélybeteg. Azt is divat mondani, hogy ha nem lenne a nyakunkon ez a redves korrupció, akkor megállhatnánk, mert itt lenne a Kánaán. Nem vitatom, hogy a korrupció rákfene, meg minden, de nem ez a fő baj, hanem a halogatás.
Nemrég a kezembe került a National Geographic egyik száma, ahol találtam, egy cikket a szédületes léptékben fejlődő, gazdasági csodaként működő Szingapúrról. Ez az aprócska városállam részint a kedvező földrajzi fekvésének, részint meg annak köszönheti a sikerét, hogy egy karizmatikus politikusa rájött: az állami vezetőket ugyanúgy meg kell fizetni, mintha a magánszférában tevékenykednének. Cserébe viszont elvárható, hogy felelősségteljes döntéseket hozzanak, éspedig a megfelelő időben, ami a lényeg. Ha egy döntés nem hajszálpontosan akkor születik meg, amikor arra szükség van, akkor a lehetőség elszáll, és halmozódnak az anyagiakban is mérhető kudarcok. Éppen olyan ez, mint a passzolás a fociban: ha nem akkor és oda megy a labda, amikor és ahová kéne, a csatár részint feleslegesen izzad, részint oda a gólhelyzet, sőt az ellenfél nekünk rámol be egyet a kontrából.
Mi, itt Magyarországon a politikusainkkal Mohács óta így vagyunk: teszik nekünk a szépet jobbra és balra, de amikor dönteni kell – akár egy piti kis szerződésről van szó, akár az EU-s pénzek szétosztásáról – jön a huzavona és a vég nélküli aktatologatás. Millió és millió módja van annak, hogy különféle szabályzatokkal és rendeletekkel elkenjék az egyén felelősségét, és valami kollektív maszlagot nyomjanak be a helyére. Pedig a mai, modern, globalizált világban aki nem képes percek, vagy legfeljebb órák alatt tiszta, felelősségteljes döntéseket hozni, az ezermilliárdokat bukik és nem csak forintban.
Az igazán látványos, nokiadobozos meg egyéb rafinált módokon lebonyolított korrupt ügyleteket is ezért az agyonbonyolított, mi magunkat, ők minket fedező technikák miatt nem lehet kiszűrni, de a nemzet legnagyobb tragédiája mégsem ez, hanem sokkal inkább az, hogy amit működőképesnek hiszünk, az a tökéletes katasztrófa. Magyarán a bürokratikus maszlagba bugyolált államapparátus a maga halogató, túlkomplikált, a felelősséget látszatintézkedésekkel annuláló, rosszkor és rossz helyre passzolós módján ezermilliárdos bevételektől fosztja meg az államkasszát.
Mondjam azt, hogy ennek mi, maholnapi szavazópolgárok fogjuk meginni a levét? Nem mondom.
www.regenytar.hu