Gyakran látható mostanában az a tévéreklám, amelyben két ismert médiaszemélyiség egy bizonyos internet-szolgáltatás letöltési sebességét vizsgálja. A humorosra vett klip azt mutatja be, milyen gyorsan szedhető le egy zeneszám, és ez az, ami engem fölháborít.
Miért kell zeneszámot emlegetni, amikor mindenki ezen a területen nyomul? Sokkal nagyobb kihívás lett volna, mondjuk, a szépirodalommal kísérletezni, mert az letöltés szemponjából akkora kuriózum, mint a rózsaszínű panda. Egyszer valamelyik reklámguru nagy merészen AIDS-es betegek fényképeivel próbálta eladni egy divatcég termékeit, és bár az ügyből nemzetközi felháborodás lett, a figyelem sokkal inkább ráirányult a szóban forgó cégre, mintha hagyományos, pozitív kampányt folytatott volna. Hatalmas húzás volt ez akkoriban, de nem tudni, mi lett volna a végkifejlet, ha ez az ipse még tovább megy, és a szépirodalommal is megpróbálkozik.
Ha a dolog etikai oldalát figyelmen kívül hagyjuk, és csak azt nézzük, hogy van egy termékünk, vagy szolgáltatásunk, amit el szeretnénk adni, akkor százszorosan is érvényes az a machiavellista elv, hogy a cél szentesíti az eszközt. Itt lopakodik be a képbe a szépirodalom, mint a totális ismeretlenség alteregója. Gondoljunk csak bele, mekkora tudatzavart okozna az átlagos vásárló elméjében az, ha egy szélessáv reklámban valamelyik ma élő magyar író regényének letöltési sebességét emlegetnék. Az mp3 nemcsak közismert, de félig-meddig már el is avult formátum, egy óvodás is kapásból vágja a definícióját, úgyhogy az olyan reklám, amely erre épít, nemcsak snassz és közönséges, hanem színtiszta bukta.
Bezzeg az irodalom! Már maga a szó is olyan sötét és misztikus, mint egy holdfényben fürdő, elgazosodott temető. Józan gondolkodású ember nem merészkedik még a közelébe sem, mert tudja, hogy ebből nem származhat semmi jó, de ha a tévé csak úgy, natúrban a képébe vágja, hogy ez a dolog nemcsak létezik, hanem egyenesen letölthető, akkor olyasféle sokkot él át, mintha az emlegetett divatcég halálos beteg reklámalanyait nézegetné. Egy ilyen impulzust pedig már alaprezonancián sem lehet kiheverni, de ha ezt még megspékeljük valamilyen mondva csinált mozgalommal, akkor száz százalékos a siker.
Ha énrajtam állna, azzal a szlogennel kínálgatnám a szóban forgó széles sávot, hogy legyen ön is sznob, töltsön le hipersebességgel irodalmat. Merem állítani, hogy az ajánlat hosszú időn át az érdeklődés homlokterében tartózkodna, föltéve, hogy a potenciális vásárlók megmaradnának az összezavarodottság naturális szintjén, és nem kezdenék keresgélni a letöltésre szánt írásműveket. Mert akkor bizony kiderülne, hogy ez az egész nem több csalásnál és ámításnál. Nem azért, mert a mai magyar irodalommal nehezen birkózik meg a szélessáv, hanem mert ilyesmi, emberi fogyasztásra is alkalmas verzióban egész egyszerűen nem létezik. Akkor inkább maradjunk az mp3-nál.
www.regenytar.hu
